Szeretik őt, és ő is magát

zébe, aztán Andreas Isaksson ki piszkálta labdáját a jobb alsó elől, végül, megelégelve az eredménytelenséget, a kötelezően előírt passzt feledve váratlanul bombázott kapura – na, ez már bement.

Ibrahimovic is bement, hogy aztán a játékoskijáróból utolsó előttiként térjen vissza. Örök rejtély, Mellberget miért nem engedte maga elé, a kis hatásszünet utáni, igazi jolly jokerként való megjelenés jobban illett volna habitusához. Míg társai végigtopogták és -vakarózták a görög himnuszt, ő szálfaegyenesen állt – hogy tiszteletből, vagy mert kevésbé fáradt el a könynyen vett bemelegítésnél, megintcsak nem tudjuk.

A torony mellé persze torony dukált – néha három is. A 194 centis Zlatanhoz az alig alacsonyabb Szotiriosz Kirjakoszt rendelte Otto Rehhagel mester, de lehetőleg a szintúgy langaléta Trajanosz Dellasz és Paraszkevasz Ancasz is a közelben tartózkodott. A támadó gyorsan nyomatékosította, ki a főnök: a nyolcadik másodpercben ugyan elkésett a fejelésnél, de cserébe akkorát taszajtott Kirjakoszon, hogy az majdnem kirepült a pályáról. Harag nem volt, pacsi igen. Majd pacsi másodszor, harmadszor, negyedszer, hiszen Ibrahimovic ötpercenként szabálytalankodott – tán Kirjakosz az első védő a világtörténelemben, akit ennyiszer rúgtak meg, löktek el vagy ütöttek gyomorszájon. Nem voltak ezek súlyos, látványos szabálytalanságok, ám a bíró mindegyiket lefújta – hősünk szokásos széles mozdulataival és híressé vált elképedt arckifejezésével, de összességében viszonylag higgadtan kommentálta a szerinte jókora játékvezetői gazságokat.

A különmeccs mellett persze volt igazi meccs is. Ha a görögök támadtak, Ibrahimovic csípőre tett kézzel állt, tőle két méterre Kirjakosz dettó – ha pedig a svédek támadtak, a csatár hiába igyekezett labdaközelbe kerülni, ritkán sikerült neki, a görögök rendre megelőzték. A félidő derekán szabadult meg először őrzőjétől, ám jobbra sodródva nem akart visszagurítani az érkező Nilsson elé, inkább kettőt húzott talppal a labdán, majd kényszerhelyzetből beadott – felejthetően. Nem sokkal később végre helyzetbe került, de fejesét követően a háló tetején landolt a labda. A három görög égimeszelő akkorát fújt, hogy a fázós egyiptomi kolléga magára kapta a széldzsekit.

Az első félidőben egy helyzet – a másodikban egy sem. A svéd ugyan az ellenfél minden szögleténél és szabadrúgásánál hátrament, és fél percig ő fogta Kirjakoszt, de a támadások során alig ért labdához. Vagy éppen csak kivárta a sorát – mert Henrik Larsson visszagurítása nyomán kiderült, Ibrahimovicnak helyzet sem kell a gólhoz, a tizenhatos jobb oldali csücskétől, nem kimondott ziccerhelyzetben bombázott a jobb felső sarokba. Európa ámult, Antoniosz Nikopolidisz a földön feküdt, Zlatan barátunk pedig jó hatvan métert szökdelve, menynyei vigyorral az arcán igyekezett a svéd táborig.

Már megint meccset döntött el.

Néhány perccel később lecserélték: Henrik Larsson ugyan mérgelődött, de a svéd kispadról elmagyarázták neki, társa combja most jobban igényli a kíméletet – talán éppen az irdatlan nagy gól miatt húzódott meg. Így már a pálya mellett ünnepelte csapata második találatát, majd a lefújás után kezet rázott a bírókkal, pacsizott egyet búcsúzóul Kirjakosszal, és mindenféle bicegéstől mentesen odakocogott az ünneplő sárga szektorhoz. Útközben valaki szólt neki, hogy nézzen az eredményjelzőre, mert az UEFA szerint ő lett a meccs embere. Ibrahimovic felnézett, megvonta a vállát, és mosolygott tovább.

Pontosan tudta: ez nem az ő meccse volt, mégis az ő meccse lett.

És éppen ezért tartja Zlatan Ibrahimovicot mindenki zseninek – beleértve persze magát Zlatan Ibrahimovicot is.