Nem ígérnek Hollywoodot

2008.06.11. 23:34
Címkék
A rúgott gól nélkül és vereséggel kezdő csapatok csatájában a tét, hogy melyik reménykedhet a továbbjutásban – legalább hétfőig. A torna szempontjából Ausztria búcsúja lenne fájóbb, a futballtudás viszont a lengyelek mellett szól.

„A kapitány dönt”, „Jó a hangulat”, „Ez az utolsó esélyünk, élni akarunk vele” – ízelítőül egy kis közhelyparádé a nullapontosok meccsére, a Lengyelország ellen készülő osztrák táborból. Talán komolyabbal is előállhatnának, hiszen ezen (és a Svájc–Törökörszág) mérkőzésen múlik az Eb igazi hangulata. Már 2000ben tapasztalhattuk, milyen „hangulatgyilkos” lehet, ha a társrendezők egyike (Belgium) a csoportkörben elköszön a tornától, 2002-ben sem tett jót, midőn Japán a nyolcaddöntőben búcsúzott, és az amúgy is visszafogott atmoszférának rengeteget ártana, ha a két házigazda legkésőbb hétfő este érdemben is lezárná az Euro2008-at.

Ehhez az osztrákoknak nem ártana támadniuk, de Pepi Hickersberger kapitány leszögezte, nem kér a happeli fogalmak szerinti Hollywoodból, a feltétel nélküli támadófutballból. Bár az osztrák lapok azon spekuláltak, hogy Roland Linz mellé-mögé Roman Kienast és Jimmy Hoffer is bekerül a csapatba, megtámogatva a középpályáról Ümit Korkmazzal.

„Nem lesz második csatár a pályán, bárhogyan is találgatnak – mondta Hickersberger. – Szerintem olyan meccs elé nézünk, amelyen egyik csapat sem akar gólt kapni, és igyekszik a kevés adódó lehetőségéből egyet-kettőt kihasználni. Elsősorban hátul kell észnél lenni.”

A lengyelek nem csupán a kellő támadókedv hiánya miatt nem tartanak a talán leggyengébb Eb-résztvevőtől. „Sztárok nélküli csapat – jegyezte meg az osztrákokról Jan Urban, az első számú megfigyelő. – A legtöbbre taksált Ivanschitz sem üti meg a középszerű futballista szintjét. Az osztrákok szívesen sztárolják, de ez csak máz. Legfeljebb a csapatszellemben bízhatnak.”

Legyünk azért igazságosak: magasan jegyzett lengyel klasszist sem ismerünk, ám az igaz, hogy ők sokkal ismertebbek, mint az osztrákok. De mostanság egész Lengyelország nem valamelyik ismert játékostól, hanem egy nemrég honosított labdarúgótól várja a csodát. A csapatkapitány Maciej Zurawski sérülése után alighanem Roger Guerreiróra hárul a góllövés feladata (még ha az előretolt csatár Marek Saganowski lesz is), tőle pedig már-már elájult Leo Beenhakker. „Mint minden brazilnak, neki is tökéletes a technikája. Csak azt nem tudom, meddig bírja erővel. Jó lenne, ha kilencven percig kitartana” – mondta a holland edző.

Legfrissebb hírek

A 30 pontos Shai Gilgeous-Alexander vezérletével egyenlített az OKC – videó

Amerikai sportok
12 perce

Egyetlen pontot sem adtak ingyen Szombathelyen

Kosárlabda
37 perce

Belső utazás, sakkjátszma, versenyló legyőzése – Rakonczay Gábor tíznapos sikere

Csupasport
40 perce

Edző, játékosmenedzser, akadémiavezető és BL-nagykövet is lett a 2016-os Eb-hősökből

Magyar válogatott
58 perce

„Szeretek bulizni, de most visszafogom magam, hogy mindent magamba szívhassak” – John McGinn az El megnyerése után

Európa-liga
1 órája

Varga Barnabás reméli, hogy hozzátesz valamit az AEK történelméhez

Légiósok
2 órája

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
9 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
9 órája
Ezek is érdekelhetik