Most Huntelaar dőlhet ki

2008.06.11. 23:34
Címkék

Oroszország

Guus Hiddink, az oroszok szövetségi kapitánya szerint a spanyoloktól 4–1-es vereséget szenvedő együttesének nemcsak a védekezésben kell fejlődnie, hanem csapatként is, a támadóknak pedig sokkal többet kell küzdeniük a labdákért. Igaz, Hiddink azt is hozzátette, drasztikus változtatásokra nincs szükség. A holland szakember elmondta: a szbornaja gyermeteg hibákat követett el a spanyolok második és negyedik góljánál.

Hollandia

Arjen Robben és Mario Melchiot is edzésbe állt, igaz, a két játékos csak könnyített gyakorlatokat végzett, és egyelőre nem tudni, pénteken pályára léphetnek-e a franciák ellen. Robin van Persie viszont százszázalékos állapotban van, és lehet, hogy a kezdőcsapat tagja lesz. Klaas-Jan Huntelaar játéka kérdéses, mert vádlisérülés miatt kihagyta a kedd délutáni tréninget és állítólag a szerda délelőtti zárt kapus edzést is.

Svédország

Noha a svéd válogatott kedd este megnyerte a nyitó mérkőzését, a címvédő görögök elleni diadalnak (2–0) ára volt: combsérülést szenvedett Christian Wilhelmsson, a sárga-kékek középpályása, aki a folytatásban már nem léphet pályára az Európa-bajnokságon. A 28 esztendős futballista a találkozó második félidejében, sprint közben sérült meg, és a 78. percben le is kellett cserélni.

Spanyolország

Nem sok jóra számíthat Fernando Torres, aki lecserélése után nem fogott kezet Luis Aragonés szövetségi kapitánynyal. A Liverpool támadója láthatóan mérges volt, amikor az 54. percben át kellett adnia helyét Cesc Fabregasnak. Aragonés megérti, hogy játékosa dühös volt, ám véleménye szerint az ilyen esetek mellett nem mehet el szó nélkül, ezért keményen rendreutasítja a fiatal csatárt.

Legfrissebb hírek

„Szeretek bulizni, de most visszafogom magam, hogy mindent magamba szívhassak” – John McGinn az El megnyerése után

Európa-liga
36 perce

Varga Barnabás reméli, hogy hozzátesz valamit az AEK történelméhez

Légiósok
1 órája

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
8 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
8 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
8 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
8 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
8 órája

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
8 órája
Ezek is érdekelhetik