Ejtették a súlyos vádat

2008.06.11. 23:34
Címkék

Miközben az FC Fehérvár játékosai pihennek, a városi bíróság ítéletet hozott a klubbal korábban kapcsolatban álló menedzserek, tulajdonosok és alkalmazottak ügyében. Összesen kilenc személy ellen kezdeményeztek büntetőeljárást adócsalás gyanúja miatt. A bíróság úgy döntött, hogy Viniczai Tibor, Gál László, Bordás Tibor, Gálffy György és Filipovics Vladan esetében az eljárást megszünteti. Az indoklásból kiderül, esetükben a megállapított adóhiány nem érte el a százezer forintot, a hatályos törvények szerint nem érik el az adócsalás alsó értékét. A többiekkel szemben azonban tovább folyik a vizsgálat, és elképzelhető, hogy a nyári ítélkezési szünet után döntés születik ügyükben.

Legfrissebb hírek

„Szeretek bulizni, de most visszafogom magam, hogy mindent magamba szívhassak” – John McGinn az El megnyerése után

Európa-liga
36 perce

Varga Barnabás reméli, hogy hozzátesz valamit az AEK történelméhez

Légiósok
1 órája

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
8 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
8 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
8 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
8 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
8 órája

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
8 órája
Ezek is érdekelhetik