Az elődök jobbak voltak

2008.06.11. 23:34
Címkék

A profi pályafutását befejező 58-szoros válogatott középpályás, Radek Bejbl úgy véli, az utódok nem képesek olyan magasságokba jutni, mint ő, amikor a cseh nemzeti tizenegy oszlopos tagjaként ezüstérmes lett az 1996-os Európabajnokságon. A 35 esztendős sportember szakkommentátorként van jelen az alpesi tornán, amelyet szerinte a német vagy a szerdán éppen a cseheket legyőző portugál csapat nyer meg.

Miért vágott bele a szakkommentátorkodásba? Elege lett kollégáiból, és úgy gondolta, majd megmutatja?

Dehogyis. Két éve kaptam az első felkérést, és megtetszett a munka. Továbbra is a hobbimból, a futballból élhetek – ez sem utolsó szempont. Ráadásul élvezem, amit csinálok.

Meg sem fordult a fejében, hogy edző lesz?

Jól megvagyok az edzői szakmával járó stressz nélkül. Fiatalokkal talán foglalkoznék a későbbiekben, de az energiámat most elsősorban a fiaimra összpontosítom. Ők hallgatnak rám, összetartó család vagyunk.

És a kilencvenhatos Európa-bajnoki ezüstérmes csapat? Működik még a mindenki egyért elve?

Nem vagyunk napi kapcsolatban, Karel Poborskyval egy évben talán háromszor-négyszer beszélek telefonon. Vladimír Smicert ugyanakkor igaz barátként tartom számon.

Tegye a szívére a kezét: a mostani cseh válogatott képes megismételni az önök produkcióját?

Attól függ, melyiket. A kilencvenhatost nem hiszem. Bár ha abból indulok ki, hogy abban a csapatban több volt az egyéniség, mint a mostani társaságban, mégis akkor voltunk sikeresek, amikor nem egyenként, hanem közösségként akartunk úrrá lenni a problémákon, nos, akkor azt mondom: bármi elképzelhető. A továbbjutás reális kívánalom, az érmes helyezés nem. Hangsúlyozom, szerintem.

Akad olyan futballista a mezőnyben, aki lenyűgözte?

Hogyne, Henrik Larsson! Intelligens, tapasztalt, még mindig gyors, motivált – folytassam? A görögök elleni első svéd gól előtti elmozgással teret varázsolt Ibrahimovic elé, a visszapasszal pedig lehetőséget, amelyet az utóbbi kíméletlenül ki is használta. A címvédő görögök négy évvel korábbi önmagukhoz képest is passzívak, abszolút megérdemelt és logikus volt a svédek győzelme.

Fogadna rájuk?

Mint a torna győzteseire? Azt azért nem. Nálam a németek és a portugálok a favoritok.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
6 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
6 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
6 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
6 órája

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
6 órája

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
6 órája

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
7 órája
Ezek is érdekelhetik