Simon Antal búcsút intett

2008.06.10. 23:32
Címkék

A téli felkészüléskor vette át az NB II Keleti csoportjában szereplő Ceglédi VSE irányítását Simon Antal (az újonc ekkor a 12. helyen állt), és annak ellenére a második vonalban tartotta (végül tizedikként zárt), hogy az együttes a tavasszal kilenc meccset játszott idegenben és csupán hatot hazai pályán. „A Cegléd a legkisebb költségvetésű gárda a csoportban, a bentmaradás szempontjából fontos volt, hogy idegenbeli bravúrjaink is akadtak – emlékezett vissza Simon Antal. – Néhány játékosunkra felfigyeltek a riválisok, Nagy Adrián Pécsen folytatja, Medgyesi László és Kenderes Zoltán pedig válogathat az ajánlatok között. A szerződésem lejárt, a keddi évzárón elköszöntem a futballistáktól és az elöljáróktól. Új szponzor érkezik a klubhoz, aki új szakmai stábot is hoz magával.” Simon Antal 2007-ben az élvonalban a ZTE csapatát bronzéremig vezette, a tavasszal pedig más jellegű, ám nem kisebb feladattal is megbirkózott. Simon Antal utódja, a Mosonmagyaróvár egykori edzője, Soós Imre lett, a szakmai igazgatónak pedig Menczeles Ivánt nevezték ki.

Legfrissebb hírek

NB II: Mezőkövesd Zsóry FC–FC Ajka

Labdarúgó NB II
7 perce

UEFA Ifjúsági Liga: a Kajrat Almati vár az MTK-ra

Labdarúgó NB I
29 perce

Borbély Balázs: Kialakult bennem a kép arról, mi várhat ránk csütörtök este

Európa-liga
48 perce

100 éves a Fiorentina 4. rész: az Oroszlánkirály lila birodalma

Képes Sport
56 perce

Grúziai szupertornán vesz részt a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
1 órája

Az ETO a favorit a román női kézibajnokság sztárjának megszerzésében – sajtóhír

Kézilabda
1 órája

Két holland és egy kínai aranyérem a pályakerékpáros vb nyitó napján

Kerékpár
1 órája

Rédecsi Máté hetedik lett gyorstüzelő pisztolyban a sportlövő-vk-n

Egyéb egyéni
1 órája