Nyugdíjasok ülnek a padon (folytatás)

2008.06.10. 23:32
Címkék
Fiatal vagy öreg? Mostanság a szakmai munka felelősét illetően talán ez a legégetőbb kérdés, ám míg Magyarországon és szerte a világon a klubfutballt tekintve inkább a negyvenes, korai ötvenes edzőkben bíznak, az Európa-bajnokságon egészen más a módi.

nak. Persze az egyenlők között is vannak kevésbé egyenlők: Brücknertől a csehek elődöntőt, Kuhntól a svájciak továbbjutást, Hickersbergertől az osztrákok egy Eb-gólt várnak…

Ez utóbbival még a lengyelek is adósak, akik azonban a talán legismertebb iskola, a holland stílus egyik képviselőjében reménykednek. Nem véletlenül, hiszen a hatvanöt esztendős Leo Beenhakker az egyik legtekintélyesebb edző. Fekete humorához képest a Monty Python-társaság nyelvezete könnyed gyermekvers csupán, és hogy sohase legyen gondja a poénokkal, anyanyelve mellett megtanult angolul, németül, olaszul, portugálul, spanyolul, és megbirkózik a lengyellel is. Holland kincsre persze már az oroszok is leltek: Dick Advocaat a Zenitet kormányozta UEFA-kupa-sikerig, Guus Hiddink pedig a válogatottat vezette az Európa-bajnokságra. Abban egyelőre csak reménykedhetünk, hogy a korábban befutott Frank Rijkaard, Ruud Gullit vagy Ronald Koeman után utóbbi testvérbátyja, Erwin is öregbíti a németalföldi stílus dicsőségét… A legnevesebb hollandról azonban még nem is beszéltünk: Marco van Basten hazája válogatottját igyekszik Eb-aranyhoz juttatni. Húsz éve ez játékosként már sikerült neki, a mostani azért valamivel nehezebb feladat – dacára annak, hogy tanítványai hétfőn, nagyszerű első félidőt produkálva, világbajnokveréssel kezdték a szereplést. Persze bármi lesz is az Eb vége, neki tényleg nincs veszítenivalója, hiszen a torna után az Ajaxhoz szerződik.

Van Basten negyvenhárom éves, hétfőn megleckéztetett olasz kapitánytársa, a szintén sokszoros válogatott Roberto Donadoni negyvennégy, Slaven Bilic pedig még csak közelít a negyvenhez. Ők hárman jelentik azt a nem is oly régi világklasszis játékosokból álló, feltörekvő edzőgenerációt, amely a kluboknál bizony jóval markánsabb szerepet kap. Úgy tűnik, válogatottat vezetni sokkal felelősségteljesebb feladat, mint mondjuk az Intert, a Barcelonát, a Real Madridot, holott nem állíthatjuk, hogy a holland, az olasz és a horvát szövetség ne zsákbamacskát húzott volna a fiatalokkal: Van Bastennek és Bilicnek ez az első igazi edzői munkája, és Donadoni sem mutathat fel túl sok olasz bajnoki címet a Lecco, a Livorno és a Genoa kispadján…

Azt persze csak a következő hetek döntik el, hogy Van Basten vagy Aragonés, Donadoni vagy Luiz Felipe Scolari lesz-e sikeresebb. Utóbbi tűnik egyébiránt a kakukktojásnak: Portugália brazil kapitánya 59 éves kora dacára igazán fiatalos, az egyetlen Európán kívüli edző, és a 2002-ben szerzett világbajnoki aranyával eredményességben minden kollégáját maga mögé utasítja. Kedvenc könyve Szun Cutól a Háború művészete, amit minden játékosával kötelező jelleggel elolvastat.

A portugál–török meccset látva jó úton halad: csapata a futballcsatákat máris művészi játékkal képes megnyerni.

Legfrissebb hírek

Robbie Keane és Szerhj Rebrov is jelölt a Slovan Bratislava kispadjára

Minden más foci
1 perce

Vb 2026: „Sokkolt és lesújtott a döntés” – nagy kimaradók az angol válogatottnál

Foci vb 2026
1 perce

Vitorlázás: egy futamot sem tudtak rendezni csütörtökön az ILCA Eb-n

Egyéb egyéni
5 perce

Vb 2026: három újonc került be a csehek szűkítés előtt álló keretébe

Foci vb 2026
15 perce

A BVSC nyerte az első meccset a férfi vízilabda ob I bronzcsatájában

Vízilabda
25 perce

Budapest Youth Cup: az Inter, a Lazio vagy a Genk is a mezőnyben

Minden más foci
27 perce

Chema Rodríguez: Egyre inkább magyarnak érzem magam, maradni szeretnék

Kézilabda
56 perce

A berlini tartományi parlament támogatja a 2036-os olimpiai pályázatot

Egyéb csapat
59 perce
Ezek is érdekelhetik