Nyugdíjasok ülnek a padon

2008.06.10. 23:32
Címkék
Fiatal vagy öreg? Mostanság a szakmai munka felelősét illetően talán ez a legégetőbb kérdés, ám míg Magyarországon és szerte a világon a klubfutballt tekintve inkább a negyvenes, korai ötvenes edzőkben bíznak, az Európa-bajnokságon egészen más a módi.

Alex Ferguson, Arsene Wenger, avagy inkább Roberto Mancini, Frank Rijkaard, José Mourinho, Bernd Schuster?

A klubtulajdonosok örök dilemmája, hogy rutinos, de talán már kevésbé rámenős edzőre bízzák-e csapatukat, vagy jobb választás a tehetséges, ugyanakkor még kevés eredményt felmutató jelölt. A trend azt mutatja, hogy az Európa-bajnokságon az idősebb generáció a nyerő.

Otto Rehhagel például bármilyen csúfosan szerepel, már akkor is nyert – négy éve Eb-aranyat Görögországgal. A győzelem pillanatában kormányrendelettel Zeusz jobbjára rendelt német mester ugyanakkor kétségtelenül kezd egyre elviselhetetlenebb lenni, bizonyítva, hogy a kor nyűggel jár. Mert bármily szépreményű diktátor volt két-három évtizede, közel a hetvenhez már nem lesz könnyű megzaboláznia egy egész – idegen – nemzetet, pláne, ha ma bemutatkozó csapatának az Eb-n csupán három csoportmeccs jut. Évfolyamtársa, az övéit először szintén kedden harcba küldő Luis Aragonés talán még nehezebb helyzetben van; ha Spanyolország nem szórja a gólokat, senki sem bocsátja meg neki Raúl mellőzését. A két legidősebb szakember június 18-án egymással is megküzd – nem zárható ki, hogy az utolsó csoportmérkőzés dönt egyikük bukásáról. >>>

Legfrissebb hírek

Videó: Borbély Balázs elérzékenyült a sajtótájékoztatón a Nemzeti Sport kérdésére

Európa-liga
12 perce

A Csákvár korábbi szakvezetője vette át a Szeged-Csanád Grosics Akadémia irányítását

Labdarúgó NB II
50 perce

Szabalenka lejtmenetben: a háromszoros bajnok első meccsén kiesett Vuhanban

Tenisz
53 perce

Női röplabda: magabiztos MÁV Előre-siker a TFSE ellen

Röplabda
55 perce

Megbírságolhatja az MU a vezetőségnek beszóló Lisandro Martínezt – sajtóhír

Bajnokok Ligája
1 órája

Asztalitenisz, egyéni Eb: szinte még el sem kezdődött, nekünk máris véget ért…

Egyéb egyéni
1 órája

NB II: hatalmas kapufával kezdte a második félidőt a Kövesd az Ajka ellen, de gól még nincs

Labdarúgó NB II
1 órája

UEFA Ifjúsági Liga: a Kajrat Almati vár az MTK-ra

Labdarúgó NB I
2 órája