Gazdagodhat az utánpótlás

2008.06.10. 23:32
Címkék

Kiállás a soproni fociért elnevezéssel gálamérkőzést rendeznek szombaton a városi stadionban: a tizenöt esztendeje élvonalba jutó EMDSZ-SLC csap össze a Matáv FC Sopron legjobbjaival. A főszervező, Gőbl Gábor – aki ügyvezetője és résztulajdonosa volt a három éve Magyar Kupát nyerő soproniaknak – elmondta: mindkét oldalon neves, válogatott futballisták szerepelnek. Előbbi gárdában pályára léphet többek között Dragóner Attila, Fischer Pál, Korsós Attila és Németh Zoltán is, míg utóbbiban Huszti Szabolcs, Somogyi József, Szekeres Tamás és Tóth Mihály kaphat szerepet. A rendezvény összköltsége mintegy másfél millió forint, a pályára lépők azonban – hogy bizonyítsák kiállásukat a soproni labdarúgásért – mindennemű térítés és fellépti díj nélkül vállalják a játékot. A juniálissal egybekötött rendezvény bevételét a szervezők a helyi utánpótlásra fordítják.

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás bevetésre kész, de…

Bajnokok Ligája
28 perce

Megvan Petry Zsolt csapatának új vezetőedzője

Minden más foci
30 perce

NBA: úgy zsákolta arcon magát, hogy még a játékvezető is ellene fújt – videó

Amerikai sportok
33 perce

A párizsi játékok nemzetközi igazgatója szerint Budapest komoly jelölt a 2036-os olimpia rendezésére

Egyéb egyéni
57 perce

Gaël Monfils visszavonult a tenisztől

Tenisz
1 órája

Vastaps fogadta Giroud-t Londonban, Arteta behívta az Arsenal öltözőjébe

Bajnokok Ligája
1 órája

Alapszabály: ha jeleznek a gépek, nem szabad kockáztatni

Bajnokok Ligája
1 órája

Villarreal- és Valencia-játékosok a betörők kedvelt célpontjai

Spanyol labdarúgás
2 órája