Frei szerint maradt esély

2008.06.10. 23:32
Címkék

SvájcSvájc

Alexander Frei szerint a svájci válogatott nélküle is továbbjuthat az A-csoportból. A társházigazda csapatkapitánya a csehek ellen 1–0-ra elveszített nyitó meccsen részleges térdszalagszakadást szenvedett, és már nem léphet pályára a tornán. A Dortmund csatárának álma ugyan szertefoszlott, de úgy véli, a válogatott még reménykedhet. Sokra tartja a svájci keretet, és biztos benne: társai mindent megtesznek azért, hogy szerdán a törökök elleni meccs után is maradjon esély a továbbjutásra.

Törökország

A 2002-es világbajnokságon a törökök mindkét házigazdát, Japánt és Dél-Koreát is legyőzték, ezért önbizalommal telve várják második fellépésüket – tudniillik a félholdas alakulat szerdán a társrendező Svájc ellen folytatja Eb-szereplését. Kazim-Kazim 15 éves volt, amikor honfitársai az ázsai világbajnokságon bronzérmet szereztek, ma pedig ő a török gárda egyik legkiválóbb jobb oldali játékosa. A 21 éves szélső pontosan tudja, hogy sorsdöntő meccs vár rá és társaira, ezért mindent bevetnek a siker érdekében.

Lengyelország

Leo Beenhakker szerint a németek első gólja leshelyzet után született, míg Euzebiusz Smolareket tévesen állította meg a játékvezető, ami erőteljesen rányomta bélyegét a lengyel csapat további játékára. A holland edző ezenkívül nem sok időt szentelt a vereség elemzésére, inkább azt tartja fontosnak, hogy együttese a következő napokban fizikailag és mentálisan is felkészüljön az osztrákok elleni találkozóra. A hátralévő két meccsen viszont már biztosan nem vehet részt a combsérülést szenvedő Maciej Zurawski.

Ausztria

A lehető legrosszabb módon kezdődött az Európa-bajnokság az osztrákok számára – véli Josef Hickersberger szövetségi kapitány. A szakember azt azért pozitívumként értékeli, hogy együttese taktikailag betartotta, amit kért. Most az a fő célja, hogy a folytatásra felrázza rossz hangulatban lévő csapatát. Hickersberger töretlenül bízik abban, hogy a lengyelek ellen gólokat szereznek, és abban is, hogy pontot, pontokat rabolnak Németországtól. Bár hozzátette: egyik feladatot sem lesz egyszerű megoldani.

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás bevetésre kész, de…

Bajnokok Ligája
28 perce

Megvan Petry Zsolt csapatának új vezetőedzője

Minden más foci
29 perce

NBA: úgy zsákolta arcon magát, hogy még a játékvezető is ellene fújt – videó

Amerikai sportok
33 perce

A párizsi játékok nemzetközi igazgatója szerint Budapest komoly jelölt a 2036-os olimpia rendezésére

Egyéb egyéni
56 perce

Gaël Monfils visszavonult a tenisztől

Tenisz
1 órája

Vastaps fogadta Giroud-t Londonban, Arteta behívta az Arsenal öltözőjébe

Bajnokok Ligája
1 órája

Alapszabály: ha jeleznek a gépek, nem szabad kockáztatni

Bajnokok Ligája
1 órája

Villarreal- és Valencia-játékosok a betörők kedvelt célpontjai

Spanyol labdarúgás
2 órája