Fényűző módi vagy szegényház?

2008.06.03. 07:26
Címkék

NS-KRITIKA A MECCSRŐL A motiváltság döntött

OSZTÁLYZAT 3

Szervezett, jól felkészített, fegyel mezett és legfőképpen motivált Fehérvár érkezett Zalaegerszegre. A vendégek meglepték a zalai csapatot, amely sétagaloppal próbálkozott. Látható, az év elején Fehérvárra érkező új tulajdonos rendcsinálásának máris mutatkoznak a jelei: legfőképpen az, hogy rend van a fejekben, már nem kell lesni a pénzes postást fizetés idején. Farkas Balázsék Zalaegerszegen is bebizonyították, ha nyugalom és szervezettség veszi körül őket, eredményesen is tudnak futballozni. Az ötödik hely mindenképpen dicséretes attól a csapattól, amely az utóbbi időben csak bukdácsolásairól, botrányairól volt híres. A ZTE lassú, körülményes futballjával nem tudott mit kezdeni a fegyelmezett, lelkes fehérváriakkal.

Méltó befejezése volt az utolsó fordulóbeli mérkőzés a tavasznak. Zalaegerszegen sokkal, de sokkal többet vártak a csapattól játékban s természetesen helyezésben is, miközben a Fehérvárnak jár a gratuláció, hiszen könnyed, már-már megalázó futballal szerzett örömet lelkes szurkolótáborának.


folytatás...
Legfrissebb hírek

Pályakerékpáros-vb: két brit arany pénteken

Kerékpár
7 perce

Videoton: a város szeretné, ha még az idén új tulajdonosa lenne a futballcsapatnak

Labdarúgó NB II
15 perce

Piros Zsombor már a négy között jár Portugáliában

Tenisz
55 perce

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
1 órája

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
1 órája

Október 27-én vesznek végső búcsút Grózer Györgytől

Röplabda
1 órája

Gálfi Dalma bejutott a lisszaboni elődöntőbe

Tenisz
1 órája

Megműtötték a Chelsea csapatkapitányát, három hónapra kidőlt

Angol labdarúgás
1 órája