Carlsen tartja előnyét

2008.06.01. 01:30
Címkék

Magnus Carlsen 2.5:1.5 arányú vezetéséről folytatódott a miskolci rapid páros mérkőzés. Három döntetlen után a negyedik játszmában nyert a norvég, aki ezzel történelmi sikert aratott, ugyanis korábban még sohasem tudta legyőzni Lékó Pétert. A szombati, ötödik partiban a magyar rangelső előtt – világossal – ismét remek esélyek adódtak az egész pont megszerzésére, azonban gyalogelőnyét nem tudta győzelemre váltani, maradt a remi. A hatodik meccsen Lékó sötéttel, tőle szokatlanul nagy kockázatot vállalva jelezte, hogy nem kíván várni az újabb világos partira – már most szeretne egyenlíteni. Fejlődését kissé hanyagolva gyalogelőnyre tett szert, cserébe viszont Carlsen tartós kezdeményezéshez jutott. Bár Lékó megtartotta fórját a játszma befejező szakaszára is, végül ismét meg kellett elégednie az újabb döntetlennel. Ezzel az állás 3.5:2.5, mindenről a vasárnapi két találkozó dönt.

Legfrissebb hírek

Mexikói vb-titok: lágy drog szédíthette el a csapatot – Nagy Antal 70 éves

Magyar válogatott
10 perce

Radnóti Dániel lubickolt a mély vízben

Európa-liga
12 perce

Radnóti Dániel: Kevés időm maradt túlgondolni a helyzetet; Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

E-újság
8 órája

Szombati sportműsor: három meccs az NB I-ben; pályán a Liverpool; a női kézi BL-ben az ETO és az FTC

Minden más foci
8 órája

Nyitva az ajtó – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Es(end)őember – Bodnár Zalán publicisztikája

Légiósok
8 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
8 órája

Egy kipattanó itt, egy potya gól ott – nem bírt egymással a Deportivo és a Levante

Spanyol labdarúgás
8 órája