Sennát másolta a brit

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2008.05.26. 00:41
Címkék
Lewis Hamilton nyerte meg az esőben kezdődő, a vártnál talán kevesebb kiesést hozó Monacói Nagydíjat. A McLaren pilótája Kimi Räikkönen és a Ferrari bakiparádéjának köszönhetően átvette a vezetést a vb-pontversenyben.

A McLaren sárga bukósisakos pilótája magabiztos győzelmet aratott az esős Monacói Nagydíjon, és a leintés után füstölgő kerekekkel ünnepelte hercegségbeli diadalát. Maga Lewis Hamilton sem tagadta, hogy példaképére, a hatszoros monte-carlói győztes Ayrton Sennára gondolt a futam utolsó köreiben, ezt a győzelmet valószínűleg a háromszoros világbajnok legenda is megsüvegelte volna.

Hamilton ugyanis a száradó pályán rendkívüli tempót diktált kopott intermediate gumijain, amelyek számára tökéletesek voltak a körülmények a verseny középső harmadában. A brit pilóta, akárcsak Törökországban, kényszerből választott olyan taktikát, amellyel esélye nyílt a jó eredmény elérésére. A viadal hatodik körében egy hiba után defektet kapott, és ha már kiállt a boxba kereket cserélni, tele is tankolták az autóját, amivel el is dőlt a verseny, hiszen a szervizelés alatt összeszedett hátránya David Coulthard és Sébastien Bourdais kicsúszását követő biztonsági időszakban elolvadt, és úgy haladt a Felipe Massa, Robert Kubica páros mögött, hogy eggyel kevesebb boxkiállása volt hátra.

Erre aztán nem is feltétlenül lett volna szüksége, hiszen a másik két pilótát úgy is megverte, hogy a brazil és a lengyel még ki sem ment másodszorra a boxba. Hamilton, aki ezzel a vb-pontverseny élére állt, Graham Hill 1969-es diadala óta az első angol, aki F1-es futamot nyert a hercegségben – Jackie Stewart (1971, 1973) és David Coulthard (2000, 2002) ugyebár skót –, ráadásul Formula–3-as és GP2-es diadala után a királykategóriában szerzett elsőségével mindenféle autót győzelemre tudott vezetni itt, amellyel elindult.

Elsőségéhez az is kellett, hogy Massa és a Ferrari eltaktikázza magát, a brazil autóját ugyanis a Scuderia mérnökei teletankoltatták az első boxkiállásánál, mert azt remélték, hogy jön még eső. Ám mivel ez elmaradt, sőt a futam vége felé rohamosan száradt a pálya, a brazilnak ki kellett állnia új kerekekért, és végül Kubica mögött ért célba.

Kimi Räikkönen pedig pont nélkül zárt, a címvédő ugyanis előbb büntetést kapott, mert a szerelői a megengedettnél tovább hezitáltak, milyen abroncsokat tegyenek a rajtnál a Ferrarira; majd a célegyenes végén a falnak csapta autóját, amelynek új vezetőszárny kellett; végül pedig tíz perccel a leintés előtt az alagútból kijövet elfékezte magát, és hátulról belerohant a nap hősébe, Adrian Sutilba.

A kilencedik helyen célba érő Räikkönen pont nélkül zárt, de mindenki Sutilt sajnálta, hiszen a Force India német pilótája élete versenyét futva a negyedik helyen haladt, és talán meg is tartotta volna, ha a világbajnok nem ökleli fel. A kiscsapat bepanaszolta a finnt, de a körülmények miatt nem várható büntetés.

Sutil balszerencséje a többiek mázlija volt: Mark Webber, Sebastian Vettel és Rubens Barrichello is idei legjobb eredményét érte el. Vettel az ötödik helyre hozta be első versenyén az STR3-at, Barrichello a 2006os Brazil GP óta először szerzett pontot, és végül sok hányattatás, két eredménytelen futam után Heikki Kovalainen is pontot szerzett.

Legfrissebb hírek

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
32 perce

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
52 perce

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
8 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
8 órája