„Virslivel vagy sült kolbásszal?” – szegezik nekünk a kérdést a menzán, sorban állás közben. Nehéz eldönteni, mit válasszunk a zöldborsófőzelék mellé, de az egyszerű „szeretem, nem szeretem” elv mentén gondolkodva rábökünk az egyikre.
Asztaltársaságunk aztán figyelmeztet: a fiatalok kiválasztása nem így működik.
Száműzik a lazaságot, itt mindig teljesíteni kell
Márpedig ők tudják, mit beszélnek: velünk szemben Jakab Elek József, utánpótlás-igazgató, mellettünk Liszkai Dezső szakmai igazgatóhelyettes. Lelkesen magyaráznak. Győrött senki sem a két szép szeméért lesz labdarúgó. A tehetség alapvető feltétel. És az is, hogy legyen, aki felismeri. Mondjuk egy szintén tehetséges edző. Hangsúlyozzák: a szakember.
A Győri ETO FC kötelékébe tizennyolc utánpótláscsapat tartozik, kis híján félezer igazolt játékossal. Közülük huszonnégyen már korosztályos válogatottak. A 2006-ban alapított, Fehér Miklósról elnevezett kollégiumban százan férnek el. A túljelentkezés kétszeres, pedig elmondják: tehetséget és a futball iránti szeretetet otthonról kell magukkal hozniuk – a fejükben és persze a lábukban.
Bizony, megfelelően kell produkálni ahhoz, hogy valaki bekerüljön a kollégiumba – minden tekintetben. A folyosóra eleve csak akkor léphet be bárki is, ha az ujjlenyomatát felismerte a digitális zárszerkezet. Itt nem ismerik a „kulcsos gyerek” fogalmát.
A falakon mindenütt Fehér Miklós képei lógnak – a tragikus hirtelenséggel elhunyt labdarúgó nemcsak a labdán tartja a szemét, hanem az előtte elhaladókon is. Az egyik beugróban néhány csonkig égett gyertya jelzi, hogy rendszeresek a csendes, esti megemlékezések.
A szobák két-, illetve háromágyasak. A lakóik tán sosem láttak tipikusan kollégista fekhelyeket, vasból, emeletesre hegesztve. Ami itt van: kulturált, „polgári” berendezés, saját fürdő és illemhely, no meg számítógép. A falakon a kedvenc csapatok poszterei. Szemet szúr: az ETO-n kívül csakis külföldi „liblingeket” tartanak a celluxok.
„Jó napot kívánok!” – köszöntenek hangosan minket a sporttáskát cipelő ifjak. Illemtudóak. Egyszer sem halljuk, hogy „’Pot!” vagy éppen: „Csá!”
„Ki kell ragadnunk őket abból a közegből, amely szerint az élet pusztán lazaságból, csapongásból áll – magyarázza Jakab Elek József, s mint mondja, véget kell vetni a nihilnek. – Nem igaz, hogy csak az lehet sikeres, aki lop, csal, hazudik. Nálunk igenis teljesíteni kell. Minden ott dől el, hogy például gyorsabban futok-e, mint Alessandro Del Piero.”
Hiába csalogatnánk őket szombat esti bulikba, az itt lakók (is) tudják: nem kevés lemondással jár, ha valóban profi futballisták akarnak lenni. Ezt vállalták – viselik a terheket.
„Éppen most mondta egy srác, hogy mégsem jönne, mert szerelmes lett – panaszolja az utánpótlás-igazgató. – Látja, az ilyenekre nincs szükségünk. Felkészületlen a profi világra. És ott vannak még a renitensek is. Legutóbb olyan játékostól kellett elköszönnünk, aki kis híján korosztályos válogatott lett, de elküldtük, mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül.”
Nem lehet minden idekerülőből világsztár
Lám, Győrben nem szimpla „futballszakmunkásokat” képeznek – hanem nevelnek is. Felkészítenek az életre, útravalót adnak.
„Szeptembertől helyben lesz a saját gimnáziumunk, amelyet szintén a kollégiumot alapító és fenntartó alapítvány működtet – veszi át a szót Klement Tibor, a Győri ETO FC Kft. ügyvezető igazgatója. – Az ötödik évfolyam végén nem csak érettségit kapnak a diákok. Segítünk nekik, hogy nyelvvizsgát, informatikai ismereteket, jogosítványt szerezzenek. Sőt azt szeretnénk, ha legalább két, futballspecifikus szakmát is elsajátítanának. Készülniük kell a civil életre. Aligha lehet minden idekerülőből világsztár.”
Ezt főképp a szülőknek kell megérteniük. Társadalmi jelenség, hogy szélsőségekben gondolkozunk: valami vagy nagyon jó, vagy nagyon rossz. És nem csak az anyukáknak csalódás, ha szemük fénye nem tud megfelelni – a hazai futball is kárát látja a kiábrándulásnak.
„Elviszik a gyermeküket még hat másik helyre, ahol ugyanazt a szakmai véleményt mondják róla, mint mi – tárja szét a karját Jakab Elek József. – Aztán megsértődnek, és egy életre megutálják a labdarúgást. Erre mondjuk mi, hogy keressünk a fiúnak máshol helyet, de ne az elitképzésben. A lényeg, hogy a maga szintjén bárki futballozhasson.”
A mintegy 130 ezer lakosú Győr városában – egyedülálló módon – megtalálták erre a megoldást.
„Velünk együtt kilenc helyi klub úgynevezett szindikátusi, együttműködési megállapodást kötött az önkormányzattal az utánpótlás fejlesztéséért – árulja el Klement Tibor. – Célunk, hogy a labdarúgást már egészen fiatal kortól megszerettessük, életformává tegyük. Ezért kell összefognia a város valamennyi futballklubjának, iskolájának és szervezetének.”
De a győriek ügyvezetője országos szinten is együttműködésre buzdít. Papírlapot vesz a kezébe, s néhány tollvonással felvázolja, hol kellene további akadémiáknak nyílniuk. Nehezen adja alább tíznél – de azért az első körben összesen kilenccel is beérné.
„Felvetettem a szövetségben, hogy hozzunk létre ugyanolyan minőségbiztosítási rendszert, mint amilyen a klublicenc – újságolja Klement Tibor. – Egységesítsük az akadémiákkal szemben támasztott követelményeket, határozzuk meg a képzési irányelveket. Nem kell attól tartani, hogy ettől megszűnne a verseny az intézmények között – sőt!”
Nincs kiárusítás, mert megőrzik az értékeiket
Az akadémiák immár abban érdekeltek (s így versengenek egymással), hogy a legjobb edzőket csábítsák magukhoz. Győrött huszonhét magasan képzett szakember dolgozik az utánpótlásban. Nincsenek túlfizetve, de egy a céljuk: az, hogy a fiatalok elsajátítsák a látványos, technikás – a régi győri, illetve magyar hagyományokra épülő – labdarúgást. Felismerték, hogy kreatív támadójátékra van szükség, máskülönben a produktum eladhatatlan.
„Nálunk klubfilozófia is van – mondja Liszkai Dezső. – A fiatalok személyiségi és intellektuális fejlődése mellett a közösségi normákra ugyanúgy odafigyelünk. Az a célunk, hogy olyanok legyünk, mint egy nagy család, a játékosokban pedig egészséges lokálpatriotizmus dolgozzon, hogy itt, Győrben akarjanak futballozni!”
Ezért sem szívesen árusítják ki az értékeiket. Csak akkor, ha úgy érzik: elérkezett az ideje.
„A fiatalok szeme előtt kell lebegnie, hogy az ETO-t juttassák ki az európai kupaporondra – ismerteti a követelményeket Jakab Elek József. – Nem véletlenül hangsúlyozzuk a pozitív gondolkodást. Mentálisan óriási a lemaradásunk. Minél több nemzetközi torna és tapasztalat kell, hogy belássuk: nincs mitől félnünk, lehetünk annyira jók, mint külföldi ellenfeleink. De a győzni tudást el kell sajátítani, ezért csakis olyanokat választunk, akik erre alkalmasak.”
És ez bizony jóval bonyolultabb, mint ételválasztásnál rábökni egy virslire.
