Az már a döntőbeli párosítás kialakulásakor (ha úgy tetszik, a Lazio és a Catania bukásakor) eldőlt, hogy az Olaszországban kiosztott utolsó hét trófeán (három bajnoki cím, négy kupa) az Internazionale és a Roma osztozik, az igazi kérdés csak az volt, hogy a fővárosiak sorozatban másodszor vigasztalódhatnak kupagyőzelemmel, esetleg a fekete-kékek 6–1re alakítják a különversenyüket. Az Inter (nem utolsósorban a Juventus 2006-os detronizálása miatt) három éve uralja a Serie A-t, a kupában viszont két siker után kénytelen volt átengedni az első helyet a Romának. A „farkasok” így szombaton úgy mehettek ki a Stadio Olimpico gyepére, hogy ha nyernek, első csapatként tudják két különböző alkalommal is megvédeni az Olasz Kupát. Eleve meglehetősen kevés alkalommal fordult elő címvédés a sorozatban, mindössze a Juventusnak (1959, 1960), a Milannak (1972, 1973), a Romának (1980, 1981), a Sampdoriának (1988, 1989) és az Internazionalénak (2005, 2006) jött össze az újrázás (a triplázás meg senkinek!), ami meglehetősen kevés a kupa 1957 óta folyamatosan, előtte meg kisebb-nagyobb megszakításokkal íródó történetében.
Most nem egészen egy óra alatt eldőlt, hogy nem csupán a sorozatban negyedik egyforma párosítás miatt marad meg unikumnak az idei finálé. Francesco Totti hiánya ide vagy oda (legyünk igazságosak: a másik oldalon meg a bajnoki „aranycsináló” Zlatan Ibrahimovic maradt ki), a Roma ragyogóan futballozott. A pengés futballista minősítésétől meszsze álló Philippe Mexes például David Pizarro szöglete után dropból akkora gólt rúgott a léc alá, hogy az egész Olimpico elalélt a gyönyörűségtől. (A francia bekknek ez volt az idénybeli második gólja, az elsőt még augusztusban szerezte a Palermo elleni, szezonbeli első bajnokiján.) A második félidő elején pedig szó szerint lenullázták az Inter védelmét, a gurigázás végén Simone Perrotta szinte kegyelemdöféssel felérő találatot rúgott.
A „szinte” szó használata azért indokolt, mert az Inter oldalán akkor már a pályán volt egy Pelé nevű fiatalember, aki folyamatosan ugyan még nem hasonlít névrokonához, a „királyhoz”, de az első óra végén lőtt bombagólját alighanem még a világ egyetlen háromszoros világbajnoka is „vállalta” volna.
Csak éppen ez a gól kevés volt az üdvösséghez, a Roma az idény első tétmeccse (Szuperkupa, 1–0) után az utolsón is megverte az Intert, és szép keretbe foglalta az évadot. Még ha az elúszott bajnoki címre ez sovány vigasz is.
