A debütálására készülő holland tréner merengését a Sport TV munkatársa szakította meg, amikor a mérkőzés előtti utolsó nyilatkozatra invitálta. A kapitány nem egyedül állt a mikrofon elé:: egyik segítője, Máté Csaba tolmácsolta szavait. Erwin Koeman ugyan kinevezésekor azt ígérte, hogy megtanul magyarul, valljuk be, ha a meccsek és edzések helyett nyelvórákon vett volna részt, egy hónap alatt akkor sem jár sikerrel. A bemutatáskor szórványos tapssal fogadott szakember a jelek szerint így is jól megérteti magát a futballistákkal: ahogy azt az 1988-as kontinenselső holland válogatott középpályása kérte, fegyelmezetten, a rövid passzos játékot erőltetve kezdett a csapat. Igaz, a kapitány kirukkolt egy váratlan húzással: az eredetileg a kezdő tizenegybe jelölt, ám bokasérülése miatt kidőlő Priskin Tamás helyére Huszti Szabolcsot állította. A Bundesliga egyik legjobb szélső középpályásának előreküldése azért is volt érthetetlen, mert a kispadon két vérbeli támadó, Ferenczi István és Orosz Péter várt bevetésre...
Kihagyott helyzetek, feszültség a kispadon
Persze ha a 19. percben Huszit Szabolcs gólra váltja Dárdai Pál beadását, máris arról regélt volna mindenki, milyen jó stratéga Erwin Koeman – a fedezet, bocsánat, a csatár fejesét követően azonban mellé szállt a labda... Az első félidő eseményeit szinte folyamatosan állva figyelő edző nem tűnt elégedetlennek, és tulajdonképpen nem is volt rá oka: a világranglista nyolcadik helyezettjével minimum partiban volt a magyar együttes – az más kérdés, hogy két héttel az Eb rajtja előtt a görögök mennyit adtak ki magukból...
Annyit mindenképp, hogy a 45. percben megszerezzék a vezetést. A játék képe addig mindent ígért, csak vendéggólt nem, erre tessék, egy kihagyás az amúgy jól záró védelemben, s előny ott...
Az öt és félezer szurkoló önfeledten ünnepelhetett
Ha úgy vesszük, két perc elteltével már egyenlő volt az állás: a 46. percben egy tetszetős hazai akciót Dzsudzsák Balázs fejezett be mutatós, és ami még fontosabb, a kapu bal oldalában kikötő lövéssel. Abban a pillanatban, hogy a labda a hálóban landolt, Erwin Koeman felpattant a helyéről, a levegőbe csapott, majd a VIP-tribün felé fordult – hogy kinek a tekintetét kereste, nem tudjuk, talán az őt Magyarországra csábító Kisteleki Istvánét.
Tizenhárom percnyi csönd után újabb hangrobbanás rázta meg a Puskás-stadiont, már amennyiben öt és félezer drukker ovációja hangrobbanást idéz elő. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy Huszti Szabolcs hajszálpontos szabadrúgásához méltó volt Juhász Roland háríthatatlan fejese. Nem csoda, hogy az addig sem kritizálható házigazda még inkább belelendült, s mire a neves vendégek felfogták, hogy egygólos hátrányba kerültek, már 3–1 volt ide.
Ugyanígy kellene hajtani a horvátok ellen is
Hogy mi volt a publikum elismerését joggal kiváltó siker magyarázata?
Nos az, hogy az ötvenedik válogatottságát a tőle megszokott (elvárt...) precizitással ünneplő Dárdai Pál, továbbá a harmadik magyar gólt jegyző Vadócz Krisztián „ezerszer” jobban szűrte meg a támadásokat, mint elődje, a Tőzsér Dániel, Vass Ádám páros (ha nagy ritkán túljutott rajtuk a labda, a hátvédsor tagjai önfeláldozóan mentettek), a három középpályás bátran, cseleket és távoli lövéseket megkockáztatva végezte a dolgát, míg elöl Huszti Szabolcs is kihozta a maximumot a rákényszerített szerepből.
Akárhogy is nézzük, ez bőven elég volt ahhoz, hogy „magyar szemmel” teljesen élvezhető legyen a játék; hogy a közönség hullámozzon, és Erwin Koeman nevét skandálja, és hogy Gera Zoltánék 3–2-re legyőzzék az utolsó percben szépítő Görögországot.
Az Eb-re készülő görög válogatottnak a budapesti eredmény dráma volt, míg nekünk vígjáték: a győzelem mindig olyan mosolyogtató.
