Gól, öröm, szerénység

Nem vetette szét az örömmámor a Puskás Ferenc Stadiont, nem futottak tizenkét tiszteletkört a győztesek, de a szolid ünneplés így is emlékezetesre sikerült. Felállva tapsoló, elégedett magyar drukkerek indultak haza vagy bele a szombat éjszaka sűrűjébe, azzal a tudattal, hogy újabb értékes győzelmet láthattak a nemzeti csapattól: ezúttal az Európa-bajnoki címvédőt győzte le a válogatott, ráadásul a Görögország elleni sikerre legutóbb több mint húsz éve volt példa.

Mégsem volt itt valamiféle hurráhangulat, a piros-fehérzöld szerelésbe öltözött játékosok megköszönték az 5500 néző biztatását, majd csendben az öltözőbe kocogtak. Onnan aztán viszonylag hamar kerültek elő, mindenki sietett a szeretteihez, hiszen néhány nap múlva újabb rázós feladat vár rájuk: le kellene győzni a nagy mumus horvát válogatottat.

Ám még mielőtt szétszéledtek volna a futballisták, megkérdeztük a főszereplőket.

Valamennyien szerényen, visszafogottan nyilatkoztak.

Íme Dzsudzsák Balázs véleménye: „Azért vagyok különösen boldog, mert ugyanolyan gólt lőttem most a görögöknek, mint a PSV színeiben még januárban az Ajaxnak. Szinte kísérteties a hasonlóság a két találat között. Egyébként a félidőben is éreztem, hogy a gyengébb kezdés ellenére talpra állunk. A kapitány olyan nyugodtnak tűnt a szünetben, annyira higgadtan mondta nekünk, hogy csak játsszatok, élvezzétek a futballt, hogy nem is alakulhatott másként a második félidő. Értékes győzelmet arattunk, de mindenki a helyén kezeli ezt a sikert, a görögök az Eb-re készülnek, mi pedig már a vébé-selejtezőre. Ott kell megmutatnunk, hogy tétmeccsen is képesek vagyunk a bravúrra.”

Juhász Roland szerezte válogatottunk második gólját, szokásos gyönyörű fejessel vette be a görögök kapuját, hogy aztán fergeteges sprintbe kezdjen a magyar kispadig.

Vajon kihez futott?

„Szertárosunk, Ambrus Imre, Pipi bá’ mondta a meccs előtt: idefigyelj, Roli, te ma egészen biztosan gólt fejelsz majd – magyarázta a történteket Juhász Roland. – Úgy látszik, remek jós, ezért is rohantam oda hozzá, hogy a nyakába ugorjak. Öröm volt a magyar válogatottban futballozni, a második félidőben nagyon felszabadultan játszottunk, és amit a kapitány kért, a rövid passzos támadásokat, sokszor megvalósítottuk. Persze tudom én, hogy lesznek majd kétkedők, akik azt mondják, hogy ez csak barátságos meccs volt, ami igaz is, de nekünk most az a feladatunk, hogy minél nagyobb önbizalommal vágjunk neki az őszi világbajnoki selejtezőknek. Ehhez pedig nagyszerű erőpróba az Európa-bajnok ellen futballozni és győzni!”

A mindent eldöntő harmadik magyar gól szerzője, Vadócz Krisztián volt: „Szerencsétlen volt az első bekapott gól, de a csapat erejét jelzi, hogy ezt sem okozott különösebb gondot. Új szakvezetővel vágtunk neki a meccsnek, és nem tagadom, bennünket is foglalkoztatott a váltás. Erwin Koeman higgadt, nyugodt ember, igazi nyugateurópai tréner, aki kulturáltan intézi el a legkényesebb szituációkat is. Megérdemeltük a győzelmet, ez nem is lehet vitás.”

Előbukkant Fülöp Márton is. Az Angliában profiskodó fiatalember immár Erwin Koemannál is az első számú kapusnak számít, képességei alapján aligha véletlenül. Neki van talán a legnehezebb dolga, hiszen minden megingását felhánytorgatják, ha kritizálni lehet, akkor ennek a kapus az első elszenvedője. Szombateste a Puskás Ferenc Stadionban éppenséggel az első vendéggól valósággal sokkolta a szurkolókat.

Fülöp Márton így emlékezett vissza erre a lefújás után:

„Valószínűleg többször visszanézem majd a jelenetet, s akkor pontosan meg tudom mondani, mikor és hol rontottam. Ami számomra is egyértelmű, hibáztam annál a találatnál. Talán rossz ütemben vetődtem ki, talán nem koordináltam a védők mozgását, végül is utólag már mindegy. A csapat azonban talpra állt, és magabiztosan győzött... Ez a legfontosabb, nem?”