Élvonalban a Hull

Vágólapra másolva!
2008.05.25. 01:39
Címkék
Szombaton eldőlt, hogy a már feljutott West Bromwich Albion és Stoke City mellett a Bristol Cityt 1–0-ra legyőző Hull indulhat újoncként a Premier League-ben. Phil Brown együttese először szerepel az angol élvonalban.

Egy évszázad hosszú idő, már pedig az 1904-ben alapított Hull Citynek ennyit kellett várnia, hogy története során először feljusson az angol élvonalba.

Tegyük hozzá, a BBC szerint Hull a legnagyobb brit város, amely még nem delegált csapatot hazája élvonalába, ráadásul a yorkshire-i gárda a szombati fellépése előtt a Wembleyben sem játszott soha. Azonban az első premiert követte a második, a „tigrisek” 86 ezer néző előtt Dean Windass góljával legyőzték a Bristol Cityt, így a következő évadban a Premier League-ben szerepelhetnek. Pedig a mérkőzésen főképp a Vaskó Tamást pihentető piros-fehérek támadtak, ám az első félidő végén jött a Manchester Unitedban pallérozódó Frazier Campbell: gyönyörű szólót követően az ellenfél ötösének bal sarkáról Windasshez passzolt, a 39 éves támadó pedig a tizenhatos vonaláról kapásból nagy gólt lőtt a kapu bal oldalába.

A sárga-fekete együttes még a közelmúltban sem számított meghatározónak az angol labdarúgásban, elég csupán azt megemlíteni, hogy a 2003–2004-es szezonban még a League Two együttesei között, azaz a negyedosztályban szerénykedett, igaz, két idénnyel később már a második vonalnak megfelelő Championshipben találta magát. Három másodosztályú évad után sikerült feljutnia; a negyedik vonalból az elsőbe ennél gyorsabban csak a Swansea City és a Wimbledon tette meg az utat, e két csapat négy idény alatt hajtotta végre a bravúrt. A mindent eldöntő győzelem persze hatalmas anyagi előnyökkel is jár, a becslések szerint az immár élvonalbeli Hull csaknem 60 millió fonttal gazdagodik a feljutással.

Legfrissebb hírek

Szappanos Péter lett az őszi szezon legjobbja; Vörös Barna Zalaegerszegen köthet ki

E-újság
2 órája

Hegedű, kalapács, futball – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2 órája

Szombati sportműsor: pályán a Liverpool, folytatódik a darts-vb

Egyéb egyéni
2 órája

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább; Marokkó nem bírt Malival

Minden más foci
2 órája

Győzelmével az ötödik helyre ugrott a Manchester United

Angol labdarúgás
3 órája

Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf 17 lövést hárított

Kézilabda
4 órája

Röplabda: eseménydús éven van túl a hazai utánpótlás

Utánpótlássport
5 órája

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
5 órája
Ezek is érdekelhetik