Egervári Sándor: Vonzó a bronz

2008.05.25. 01:39
Címkék

Noha tavaszi remeklésének köszönhetően sokáig a bajnoki címért is versenyben volt a Győr, végül a bronzérem megszerzését is üdvözölnék az ETO-drukkerek. Egervári Sándor csapatának azonban nem lesz egyszerű feladat megelőznie a harmadik helyen álló Újpestet. Tavaszi utolsó hazai meccsén például a Vasast fogadja, amely az utóbbi fordulókban sikerszériát produkált, utóbbi négy idegenbeli mecscsét megnyerte.

„Tiszteletet érdemel a Vasas tavaszi idegenbeli mérlege –

mondta a Győr vezetőedzője, Egervári Sándor. – Nehéz mérkőzésre számítok, de több szempontból is fontos lenne három pontot szerezni: szeretnénk győzelemmel búcsúzni az utolsó hazai meccsünkre remélhetőleg szép számmal kilátogató szurkolóinktól, valamint megvalósítani álmunkat. Bár a bronzérem megszerzéséről csak az öltözőn belül beszélünk, nagy bravúr lenne a harmadik helyen végezni, ami bizonyítaná, hogy szakmailag jó úton haladunk.”

Gondolhatnánk, Egervári Sándor azokat a mérkőzéseket különlegesen éli meg, amelyeken az ellenfél korábbi csapata, ám mint mondja: számára nem presztízs a Vasas elleni találkozó. Megtiszteltetésnek érzi ugyanakkor, hogy Erwin Koeman szövetségi kapitány Győrből is válogatott, amikor kijelölte a keretet.

„Rutinos edző vagyok már ahhoz, hogy különleges eseményként éljem meg azokat a meccseket, amelyeken korábbi csapataim ellen készülök, hiszen szakvezetői karrierem során számtalanszor kerültem hasonló helyzetbe. S noha korábban is kapott már meghívót játékosom a válogatottba, Koltai Tamás lehetősége valamennyiünknek nagy megtiszteltetés, hiszen a fiatal futballista társai pátyolgatásával vált érett labdarúgóvá. Természetesen a jó formában lévő Koltai Tamás hiányzik majd a Vasas ellen, de mivel maximálisan támogatjuk a válogatottat, nem volt kérdés, hogy elengedjük-e. Bár megjegyzem, elég kényelmetlen szituáció, hogy a bajnoki hajrá egybeesik a válogatott összecsapásaival.”

Legfrissebb hírek

A Leverkusen elvette a Freiburg veretlenségét; továbbra sincs pontja a Mönchengladbachnak

Német labdarúgás
7 perce

Férfi kézi NB I: Rosta 11 gólt dobott, a Szeged 11-gyel győzött

Kézilabda
11 perce

A 75. percig kellett várni az FTC egyenlítésére Kisvárdán

Labdarúgó NB I
14 perce

Visszavágott a Volánnak a Milano az osztrák hokiligában

Jégkorong
16 perce

Női kosárlabda NB I: 15 ponttal kikapott Győrben a címvédő Pécs

Kosárlabda
23 perce

Az Arsenal nagy nehezen nyert a Nottingham vendégeként

Angol labdarúgás
24 perce

Oldalról szurkolták ki a debreceni ultrák csapatuk győzelmét – galéria

Labdarúgó NB I
24 perce

U16-os leány kézi-vb: magabiztos győzelem a fehéroroszok ellen

Utánpótlássport
39 perce