Otto Rehhagel tapsot kapott

Vágólapra másolva!
2008.05.24. 00:26
Címkék

„A pontosság a királyok eré nye” – szokták volt mondani, de Otto Rehhagel, a görög válogatott német szövetségi kapitánya rácáfolt erre. A szakembert még a brémai edzősködésekor keresztelték el a szurkolók „Otto, a király”-nak, ennek ellenére a 69 esztendős tréner már a megadott esti hét órás időpont előtt negyedórával a Puskás Ferenc Stadion gyepére parancsolta övéit. Így a későn (illetve pontosan) érkező érdeklődők nem láthatták, ahogy az edző fiatalokat meghazudtoló lazasággal bekocogott a pálya közepére, majd bal külsővel és jobb belsővel passzolgatta vissza játékosainak az elépattanó labdákat. Aztán megállt egy helyben, és összefont karokkal, csendben figyelt.

A szemöldökét akkor ráncolta először, amikor a Nürnberg támadója, Angelosz Hariszteasz lebicegett a pályáról, hogy aztán a teljes görög egészségügyi stáb rávethesse magát a kispadoknál. A játékos a bal bokáját fájlalta, de nem volt annyira nagy a baj, hogy ne lehetett volna néhány méter fáslival orvosolni. A nyurga csatár háromnégy perc múlva már robogott is vissza a többiekhez, hogy aztán – mutatóba a kételkedőknek – Csikar-szögből rúgjon gólt a félpályára becipelt alumíniumkapuba.

Viszont nem készült a többiekkel a Panathinaikosz középpályása, Jorgosz Karagunisz, aki szimpla edzőcipőben rótta a köröket, olykor megmegállt, hogy aztán tovább gimnasztikázzon.

Közben a többiek felsorakoztak a kezdőkör vonalára, és kapitányuk minden egyes mondatát tapssal üdvözölték. Amikor a nap a lelátó takarásába bújt, előkerültek a zöld mellények, és kezdetét vette az egymás közötti játék. A görögök a földön járatták a labdát, igyekeztek egy, maximum két érintéssel játékba hozni a másikat. Mire a játékosok igazán bemelegedtek volna, narancssárga felsőbe bújt tar biztonságiak kitessékelték a nézőket.

Pedig nincs itt titok. Az Ebcímvédő elleni meccs így is, úgy is nagy próbatétel lesz a mienknek.

Legfrissebb hírek

Armand Duplantis győzött az európai hírügynökségek szavazásán

Atlétika
21 perce

Haaland Mikulásnak öltözött, Szalah is boldog karácsonyt kívánt – fotók

Minden más foci
45 perce

Egy év, 365 fotó: Molnár Attila Eb-n és vb-n is száguldott, LeBron James elérte az 50 ezret – ilyen volt 2025 márciusa

Egyéb egyéni
50 perce

Török bundabotrány: újabb 26 embert letartóztattak

Minden más foci
1 órája

Fotó: Rózsaszín és zöld? Egészen szokatlan lesz a Real Madrid hazai meze a következő idényben

Spanyol labdarúgás
2 órája

„A természetem kubai, a szívem magyar” – Navarrete József hatvanéves

Egyéb egyéni
2 órája

Távozott a Dunaújvárosi Acélbikák házi gól- és pontkirálya

Jégkorong
3 órája

Mozifilmet készítenek a Barcelona női futballcsapatának klasszisáról

Spanyol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik