Ki lesz a bajnok?Ki lesz a bajnok?
Azt szeretném, hogy a Debrecen legyen – felelte Éger László, a Paks hátvédje.
Hogy a vágya teljesüljön, a Lokinak nyernie kellene Pakson.
Jobbat mondok! Mi egy nullára legyőzzük a Debrecent, ugyanakkor a REAC több góllal megveri az MTK-t, így az utolsó fordulóban Leandróék kezében lesz a döntés, és az Újpestet felülmúlva megvédik bajnoki címüket. Tisztában vagyok vele, a DVSC számára ez a nehezebben járható út, de tudomásul kell vennie mindenkinek, hogy a Paksnak is vannak még céljai ebben a bajnokságban. Az élen állók közül az Újpestet és a Győrt legyőztük, az MTK otthonában döntetlenre végeztünk, s hogy ez nem volt véletlen, a Debrecen ellen is bizonyítani akarjuk.
Nehogy azt mondják, hogy a Paks dönt az aranyéremről?!
Ez badarság. Mind az MTK-nak, mind a Lokinak volt lehetősége arra, hogy biztosítsa helyét az élen, csakhogy ezzel az eséllyel eddig egyik klub sem élt.
Volt debreceni játékosként nyilván feszülten várja a kezdést.
Szerintem a vendégeken nagyobb a nyomás. Ettől függetlenül tény, különleges mérkőzés előtt állok. Ez lesz a harmadik Paks–DVSC meccsem, az elsőn a debreceni védelmet erősítettem, a másodikon már a paksit – az Oláh Gábor utcában még gólt is lőttem a Lokinak. Sosem feledem: a találatot követően a számba vettem hüvelykujjamat, így köszöntöttem az akkor született kisfiamat, Zsombort, a hazai drukkerek pedig megtapsoltak. Többek között ezért is gondolok tisztelettel a debreceniekre, s elhatároztam, ha „véletlenül” megint a kapuba találok, megfordulok, és szép csendben visszasétálok a helyemre.
Elképzelhetőnek tartja, hogy egyszer visszatér Debrecenbe?
Legfeljebb szurkolóként. Kijelenthetem, hogy idehaza kizárólag a Paksban játszom már. Itt születtem, ide köt minden, ráadásul a vezetőknek köszönhetően nagy terveket szőhetünk – már jövőre is. No,nem a bajnoki címben gondolkodunk, első lépésként megelégszünk azzal, hogy stabil középcsapattá váljunk. Az mindenesetre örömmel tölt el, hogy a városban egyre nagyobb az érdeklődés az együttes iránt, bárhová megyek, azt látom, hallom, hogy az emberek a fociról beszélnek.
Megismerik az utcán?
Meg, de ez nem olyan nagy kunszt, ugyanis errefelé mindenki ismer mindenkit…







