Mínusz húszról nyertek

Vágólapra másolva!
2008.05.24. 00:26
Címkék

Karnyújtásnyira került a címvédő San Antonio attól, hogy egymás után legyőzze idegenben a Nyugati főcsoport két legjobb alapszakaszbeli csapatát. A Spurs a New Orleans ellen idegenben behúzta a hetedik meccset, aztán a Lakers otthonában a harmadik negyed közepén már húsz ponttal vezetett.

Csakhogy 65–45 után zsinórban 14 pontot dobtak a Los Angeles-iek (a feltámadás vezére természetesen Kobe Bryant volt, hét pontot és két gólpasszt jegyzett a nagy menetelés alatt), és felzárkóztak ellenfelükre. A Spurs ezután nem tudott meglógni, és a fordulás után 25 pontot szerző Bryant kosarával 23.9 másodperccel a vége előtt hátrányba került.

„Kobe az első félidőben csak figyelt, a társaira bízta a játék nagy részét – mondta Gregg Popovich, a Spurs vezetőedzője. – Két pont mellett öt gólpasszt ért el az első huszonnégy percben, inkább azt leste, hol vannak azok a pontok, amelyeken lecsaphat. Aztán a második félidőben nekilátott a munkának.”

A Spurs az utolsó fél percben nem tudott megújulni, így hatalmas lehetőséget szalasztott el, hiszen az idei rájátszásban aranyat ér egy-egy idegenbeli diadal. Ráadásul Phil Jackson mester csapatai mind a 40 olyan, négy győzelemig tartó playoffpárharcot megnyerték, amelyet sikerrel kezdtek. A Keleti főcsoportban első kiemeltként küzdő Bostonhoz hasonlóan a Lakers is veretlen hazai pályán, és mivel nála van a pályaelőny, továbbra is remek esély van arra, hogy a nagydöntőben újra összejöjjön a több évtizedes múltra visszatekintő Celtics–Lakers párharc.

Legfrissebb hírek

Armand Duplantis győzött az európai hírügynökségek szavazásán

Atlétika
21 perce

Haaland Mikulásnak öltözött, Szalah is boldog karácsonyt kívánt – fotók

Minden más foci
45 perce

Egy év, 365 fotó: Molnár Attila Eb-n és vb-n is száguldott, LeBron James elérte az 50 ezret – ilyen volt 2025 márciusa

Egyéb egyéni
50 perce

Török bundabotrány: újabb 26 embert letartóztattak

Minden más foci
1 órája

Fotó: Rózsaszín és zöld? Egészen szokatlan lesz a Real Madrid hazai meze a következő idényben

Spanyol labdarúgás
2 órája

„A természetem kubai, a szívem magyar” – Navarrete József hatvanéves

Egyéb egyéni
2 órája

Távozott a Dunaújvárosi Acélbikák házi gól- és pontkirálya

Jégkorong
3 órája

Mozifilmet készítenek a Barcelona női futballcsapatának klasszisáról

Spanyol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik