Kína is bejelentkezett

Nehéz dolog a tippelés, a női kosárlabdában különösen az, mert még nem dőlt el az sem, mely országok alkotják majd a 12-es mezőnyt. Konkrétabban:

egyelőre csupán hét nemzet – Ausztrália, Dél-Korea, Egyesült Államok, Kína, Mali, Oroszország, Új-Zéland – helye biztos, a másik öt hely még kiadó, és az is marad egészen június 15-ig, amikor Madridban véget ér az egy héttel korábban kezdődő kvalifikációs torna. A spanyol fővárosban megküzdő tucatnyi válogatott között olyan kosárnagyhatalmakat találni, mint Brazília, Kuba, Csehország és a házigazda Spanyolország.

Magyarországgal viszont nemhogy Pekingben, Madridban sem kell számolniuk az ellenfeleknek – sajnos nagyon eltávolodtunk az élmezőnytől, esélyünk sem volt az olimpiai kvótára, miközben a honi szövetség szlogenje sokáig éppen az volt, hogy női nemzeti csapatunk célja az ötkarikás játékokon való részvétel kivívása. S az a szomorú, hogy tulajdonképpen nem is volt ez annyira irreális elképzelés – még utólag sem.

A legutóbbi Európa-bajnokság ötödik helyét kellett volna ehhez megcsípni, mert ott húzták meg az illetékesek a határvonalat, és aki az ötbe került, fél lábbal a pekingi olimpián érezhette magát.

Sőt az Eb-aranyérmes oroszok automatikusan ki is jutottak.

Mi viszont végül nem indulhattunk a kontinensviadalon sem – a helyszínre ugyan kijutottunk, de abban nem volt sok köszönet. A csalódást keltő ciklus végén ugyanis még az európai A-divízióban maradásért is meg kellett küzdenünk, a pótselejtező ezen szakaszát – az Ebhez hasonlóan – Olaszországban rendezték, ahol Svédország és Szlovénia ellenében kellett kivívnunk a másodosztályúvá minősítés, vagyis B-divízió elkerülését. Így jelenleg hivatalosan Európa 22. számú válogatottja a miénk, miközben a kontinentális seregszemlén tizenhatnak jut hely.

S hogy mennyire kicsik a különbségek: a Magyarország által 2006 szeptemberében 54–47-re legyőzött Fehéroroszország jó esztendővel később bronzérmes lett az Európa-bajnokságon, így még az olimpiára is eljuthat.

De foglalkozzunk inkább a már ott lévő hetekkel, akik között megtaláljuk a világ három, egyértelműen legerősebb női válogatottját: az amerikait, az ausztrált és az oroszt. Jellemző az erőviszonyok megmerevedésére, hogy éppen ez a trió osztozott az érmeken négy éve Athénban is, ahol a helyezések sorrendje megegyezett az előbbi felsorolás sorrendjével. Három földrész legjobbja a planéta három legjobbja, ami még érdekesebbé teszi a helyzetet, ám a sztárok már többször szembekerültek egymással klubszinten a WNBAben vagy az Euroligában, a két elit versenysorozatban.

Mert sztárokból nincs hiány a nagy hármas egyik tagjának keretében sem, a kérdés csak az, hogy mindegyikük vállalja-e az olimpiai szereplést, illetve hogy a szövetségi kapitányok közül kinek mennyire sikerül csapattá gyúrnia őket. Hiszen a csillagok többsége önálló egyéniség, nem kimondottan csapatjátékos, márpedig ha nem passzol, többet árt, mint használ hazája válogatottjának, ez már sokszor kiderült. De aki felismeri, hogy a legkiemelkedőbb sporteseményen nem az egyéni statisztikák javítása a legfontosabb egy csapatsportágban, minden bizonynyal fényes éremre számíthat.

E tekintetben az ausztrálok állnak a legjobban, mert őket mindig is az összeszokott csapatjáték jellemezte, kosárlabdázóik ugyanis sok időt töltöttek együtt fiatalabb korukban a sportiskolákban, úgyhogy volt idejük összecsiszolódni

– ellentétben az amerikaiakkal, akik a legkülönbözőbb egyetemeken, profi klubokban játszanak, és ellentétben az oroszokkal, akik szintén szétszóródnak a világban, miután egyesületeik amúgy is az egyéni képzést helyezik előtérbe. Viszont ők vonultatják fel a legmagasabb játékosokat, náluk ugyanis óriási a merítési lehetőség. De van itt egy figyelmeztető jel a „háromkirályoknak”: ahogy mostanában majdnem minden sportágban, a kosárlabdában is rákapcsoltak a kínaiak, méghozzá nagyon. Jelzésértékű, hogy egy április végi rangos felkészülési tornán megszerezték az első helyet, pedig Pekingben parkettre léptek az amerikaiak és az ausztrálok is.

Az éppen ausztrál edzőkettős vezette házigazdák végül mindenkit legyőztek, az előbb említett két nagyhalon kívül a női kosárlabdában szintén nem kutyaütőnek számító – és olimpiai kvótás – Dél-Korea és Új-Zéland, illetve a mindig erős Kuba is a horgukra akadt.

Pusztán érdekességképpen: nyolc éve még mi is biztosan megvertük a kínaiakat, amikor nálunk jártak, úgymond, tanulni. Mi tagadás, tanulékonyak, de ez köztudomású volt eddig is népes nemzetükről.