Győzelem döcögős játékkal

2008.05.24. 00:26
Címkék

A volt válogatott játékos, Mát rai Bea búcsúztatásával kezdődött a mérkőzés, amelynek első játszmájában remekül röplabdáztak a finnek, és a magyar csapat hibáinak is köszönhetően megnyerték ezt a felvonást.

A második szettben magukra találtak a hazai ütőjátékosok, elsősorban Katona Brigitta, és a finnek továbbra is kiváló mezőnymunkája ellenére a miénk lett a részsiker. A harmadik játékrészben a cserék vezérletével gyorsan többpontos előnyre tett szert Ludvig Zsolt együttese. Ekkor már kiváló megoldásokat láthatott a lelkes közönség, és miután a finnek időkérése sem segített, játszmaelőnyre tett szert a magyar csapat.

A negyedik szett elején felváltva estek a pontok, ám az első technikai szünetre már négypontos előnyre tett szert a házigazda – 16:8-as vezetésnél azonban kiengedett, így a finnek egy pontra felzárkóztak. Katona azonban ismét vállalkozott a megmentő szerepére: fontos pillanatban ütött pontokat, így a magyar válogatott sikerrel vette az első akadályt a Savaria-kupán.

Legfrissebb hírek

NFL: az Arizona a Chargers után a Ramst is legyőzte

Amerikai sportok
11 perce

Niels Zonneveld hazai sikerével zárult a darts European Tour

Egyéb egyéni
1 órája

Hétfői sportműsor: DVTK–Kazincbarcika az NB II-ben

Minden más foci
1 órája

Biztos jó, ha feljutunk az A-ligába?; Tóth Milán sírni tudott volna a sérülése után

E-újság
2 órája

Élet a bőrlabdák mentén – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
2 órája

Nyert és vezet a Lyon; négy 11-es és hét gól Párizsban; szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
2 órája

NFL: a Cleveland a Baltimore, a Tennessee az Indianapolis ellen fordított és nyert

Amerikai sportok
2 órája

Gyönyörű gólokkal nyert a Real Madrid a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2 órája