Az új stílus: nem lesz ívelgetés!

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
2008.05.24. 00:26
Címkék
Ugyan még csak négy napja állt munkába, ám már vannak jelei, hogy az új kapitány új stílust is képvisel: Erwin Koeman hadat üzent a felívelgetéseknek, inkább a rövid passzos játékot favorizálja. Persze kérdés, hogy a futballisták a szombat esti, görögök elleni mérkőzésig képesek lesznek-e elsajátítani.

A kapitány tudja, mit akar: Erwin Koeman elkötelezettje a rövid passzos játéknak.

A válogatott edzőtáborozásából eltelt négy nap, a hétfői összetartás megkezdése óta a holland kapitány öt edzést vezényelt le, valamint szemügyre vette a társaságot a Vác elleni szerdai kétszer negyvenperces edzőmérkőzésen, és bár messzemenő következtetéseket felesleges lenne levonni, azt megállapíthatjuk: változott a nemzeti csapat játéka.

Vége a felívelgetős futballnak, helyette jön az egy-két érintős, kis területre szűkített futball.

A mélységből a csatár fejére fellőtt labdáktól egyenesen irtózik a kapitány, szerinte ebben a játékban túl sok az esetlegesség. Igaza van: az egyedül elöl vergődő támadó – legtöbb esetben Priskin Tamás – hiába jó felépítésű játékos, a kapunak háttal állva maximum annyit tud tenni, hogy belecsúsztat a labdába, aztán vagy érkezik a társ, vagy nem...

A kapitány viszont többek között a PSV és a Feyenoord együttesénél edzősködött, ergo a holland stílus elkötelezettje, ami az Eredivisiében légióskodó magyar futballisták szerint annyit tesz: jobb, ha mindenki elfelejti a hosszú felíveléseket.

Üdvözöljük Erwin Koeman stílusát!

És ami még ennél is fontosabb: a hírek szerint a csapatnak is tetszik az új módi.

Labdabiztos középpályásaink, Gera Zoltán, Hajnal Tamás, Dzsudzsák Balázs, Huszti Szabolcs és Buzsáky Ákos mind szeretik a rövid passzos játékot, és ha a válogatott elsajátítja ezt a stílust, idővel lehet keresnivalója egy-egy erősebb ellenféllel szemben is.

Hangsúlyozzuk, idővel.

Az eddigi öt tréning ugyanis csupán az alap alapjának lerakására volt jó, arra, hogy a játékosok megértsék, mit kér tőlük a jövőben a kapitány. Aztán hogy ebből mikor lesz kiforrott stílus…? A kis területen történő iramjátéknál, az ilyen-olyan akadályok közötti labdatartásoknál Erwin Koeman mindenesetre nem volt rest, többször megállította a játékot, és hangos szóval angolul elmagyarázta, mi lett volna a helyes megoldás.


folytatás...
Legfrissebb hírek

NFL: az Arizona a Chargers után a Ramst is legyőzte

Amerikai sportok
10 perce

Niels Zonneveld hazai sikerével zárult a darts European Tour

Egyéb egyéni
1 órája

Hétfői sportműsor: DVTK–Kazincbarcika az NB II-ben

Minden más foci
1 órája

Biztos jó, ha feljutunk az A-ligába?; Tóth Milán sírni tudott volna a sérülése után

E-újság
1 órája

Élet a bőrlabdák mentén – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
2 órája

Nyert és vezet a Lyon; négy 11-es és hét gól Párizsban; szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
2 órája

NFL: a Cleveland a Baltimore, a Tennessee az Indianapolis ellen fordított és nyert

Amerikai sportok
2 órája

Gyönyörű gólokkal nyert a Real Madrid a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2 órája