Az új stílus: nem lesz ívelgetés!

Vágólapra másolva!
2008.05.24. 00:26
Címkék

Van még mit gyakorolni, a Vác elleni edzőmérkőzésen ugyanis pontosan látszott, a csapat egyelőre még egy magyar másodosztályú együttes ellen sem tudja hatékonyan alkalmazni ezt a játékstílust.

A görögök elleni mérkőzés kockázata pedig éppen ez, azonban változtatás nélkül elképzelhetetlen a reménybeli előrelépés.

Szombaton nem a Vác, hanem a közelgő Európa-bajnokság lázában égő, remek formában lévő görög válogatott lesz az ellenfél. Otto Rehhagel együttese az idén eddig három mérkőzést játszott, Finnországot, Portugáliát és legutóbb hétfőn Ciprust is legyőzte, ráadásul az Eb-címvédő szakmai stábja a budapesti mérkőzést tartja a kontinenstorna igazi főpróbájának.

Nem lesz könnyű felvenni a ritmust, a görög játékosok a bajnokság befejezése után egy pillanatra sem „eresztettek le”, hiszen ott lebeg a szemük előtt: június 10-én este a Svédország elleni csoportmeccsel elkezdik a nagy sorozatot (a salzburgi találkozón Erwin Koeman is ott lesz a lelátón, a svédek ugyanis egy csoportban szerepelnek velünk a szeptemberben rajtoló világbajnoki selejtezőkön).

A görögöknél tehát nem, nálunk viszont probléma lehet a játékosok formájával.

Szezon közben a legtöbb légiósunk jól, elfogadhatóan játszott klubcsapatában, ám hazatérve a válogatottba néhányan jóval tudásuk alatt futballoztak, nem a szombati lenne tehát az első alkalom, amikor nem hozzák a formájukat. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy bár a labdarúgók nem mondják, ám sokan gondolják: a válogatott edzőtábora helyett bizony jobb lenne valamelyik tenger partján sütkérezni. A nyugaton profiskodó játékosoknak ugyanis csupán ez a néhány hetük van arra, hogy az egész éves kemény munka fáradalmait kipihenjék, a görögök és a horvátok elleni, jövő szombati meccs miatt viszont jócskán csökken a pihenőidő. A jól megérdemelt öthetes szünidőből így lesz csak három…

De legyünk optimisták, és reméljük, hogy már Görögország ellen láthatunk valamit a válogatott új játékstílusából.

Erwin Koeman állítja: a szombati mérkőzés sokkal több lesz egyszerű barátságos találkozónál…

Legfrissebb hírek

Afrika-kupa: a kongói kapitány elmondta, miért hagyta ki egyik legjobbját a keretből

Minden más foci
7 perce

Sajtóhírek szerint két belső védő is távozhat a Real Madridtól a nyáron

Spanyol labdarúgás
13 perce

Eliud Kipchoge-sorozat, 3. rész: inspiráló örökség

Képes Sport
24 perce

Röplabda: Kertész Petra hosszabbított Békéscsabán

Röplabda
38 perce

Hét vesztes tétmeccs után nyert újra a Dunaújváros az Erste Ligában

Jégkorong
54 perce

Elhunyt Jean Louis Gasset francia labdarúgóedző

Francia labdarúgás
1 órája

Dávid László: Idővel egyenrangú partner lesz a tanítványomból

Utánpótlássport
1 órája

Így teljesítettek az NB I-et elhagyó légiósok (II. rész)

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik