Az Európa-bajnoki filmsorozat folytatódik

Vágólapra másolva!
2008.05.24. 00:26
Címkék

A nagy sikerű első rész után máris itt a folytatás: az Európabajnokság résztvevőit bemutató DVDsorozatunk második „fejezetében” a B-csoport tagjait próbáljuk közelebb hozni, elsőként az egyik nagy esélyest, a rekordot jelentő módon a tornát már háromszor megnyerő Németországot fókuszba állítva. A világ- és Európa-bajnok Paul Breitner, az újságírók, továbbá a szurkolók szerint is Joachim Löw munkásságának eredményeképpen nem csupán az 1996 óta tartó, nyert Eb-meccs nélküli korszak ér véget az Alpokban, a válogatott az előnyét is növelheti az örökrangsorban. De az is kiderül, hogy a Bécsben és Klagenfurtban fellépő, sokak szerint az osztrákok és a svájciak mellett gyakorlatilag szintén hazai pályán szereplő németek nem számíthatnak sétagaloppra, hiszen Horvátország már az 1998-as vb negyeddöntőjében is meglepte őket, míg a torna két újonca, Ausztria és Lengyelország szeretné emlékezetessé tenni bemutatkozását. A hogyan kiderül a Nemzeti Sport DVD-sorozatának kedden megjelenő második részéből! S rögtön utána a május 30-i harmadik részben a C-csoport is reflektorfénybe kerül

Legfrissebb hírek

Eurómilliókért igazolhat külföldre a 15 éves Vasiljevic Andrej

Minden más foci
20 perce

Az év legnézettebb videói: amikor Szoboszlai Dominik Cristiano Ronaldóról beszél

Magyar válogatott
25 perce

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált sílövő

Téli sportok
47 perce

A legmélyebb ponttól a házasságmentésig: az istenhit és a sport segített a Tápai-Kucsera házaspárnak

Egyéb egyéni
48 perce

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább

Minden más foci
1 órája

Afrika-kupa: a kongói kapitány elmondta, miért hagyta ki egyik legjobbját a keretből

Minden más foci
2 órája

Sajtóhírek szerint két belső védő is távozhat a Real Madridtól a nyáron

Spanyol labdarúgás
2 órája

Eliud Kipchoge-sorozat, 3. rész: inspiráló örökség

Képes Sport
2 órája
Ezek is érdekelhetik