Szili győzött Valladolidban

Vágólapra másolva!
2008.05.20. 01:19
Címkék

Egy arany-, három ezüst- és egy bronzérmet szereztek a magyar öklözők a spanyolországi Valladolidban rendezett Boxam 2008, 120 résztvevőt felvonultató nemzetközi viadalon. A Ramocsa Sándor és Turu István edzők vezette, héttagú csapat legjobbjának Szili István bizonyult: a kőszegiek középsúlyú kiválósága – megpróbálva feledni, hogy a pescarai és az athéni olimpiai selejtezőn csúnyán elbántak vele a bírók – kategóriája döntőjében 15:13-as pontozással legyőzte Guzmán Castillót, a hazaiak versenyzőjét. „Nem készültem túl sokat a tornára, Athén után – be kell vallanom – összezuhantam, de most már szeretném tisztességgel végigbokszolni a búcsúkörutamat. Ezen a nyáron ugyanis befejezem amatőr pályafutásomat” – mondta Szili. Negyvennyolc kilóban a hajdúsámsoni Ungvári István kikapott az olimpiai kvótás spanyol Kelvin de la Nievétől – a harmadik menetben feladással –, s ezzel ezüstérmes lett, miként Káté Gyula (64 kg) és Bernáth István (+91 kg) is. A régóta betegeskedő MTK-s Kátét az örmény Eduard Ambarcumjan, a debreceni Bernáthot az orosz Nijaz Fajzulin verte meg pontozással a fináléban. Az ötödik magyar érem, egy bronz a 69 kilós Pekanov Tamás nevéhez fűződik. Mihály János (57 kg) és Lakatos Péter (81 kg) helyezetlenül végzett.

Legfrissebb hírek

Rabb Krisztián jövőre is nagy célokat tűz ki maga elé

Egyéb egyéni
12 perce

Kvíz: mennyire ismeri a futball játékszabályait? Tesztelje tudását!

Minden más foci
45 perce

A Haladásnál esélyt sem kapott Keresztes Krisztián, aki most a skót élvonalban futballozik

Légiósok
1 órája

Egy év, 365 fotó: Cristiano Ronaldo 40, Mikaela Shiffrin 100, Kylian Mbappé mesteri 3 – ilyen volt 2025 februárja

Egyéb egyéni
1 órája

Erste Liga: négymeccses eltiltást kapott a játékvezetőt megharapó hokis

Jégkorong
2 órája

Deli Betty nagyi élete a lelátón

Egyéb egyéni
2 órája

Fegyelmi vizsgálat indult a Tottenham csapatkapitányával szemben

Angol labdarúgás
3 órája

IFFHS: ismét Luis de la Fuente az év férfi szövetségi kapitánya

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik