A HÉT

Vágólapra másolva!
2008.05.20. 01:19
Címkék

Menesztették Gál Lajost Menesztették Gál Lajost

CSONGRÁD. Az edzőváltás mellett döntöttek a Csongrád-Tiszapart SE vezetői négy fordulóval a szezon befejezése előtt. Gál Lajost, az NB III Alföld-csoportjában kieső helyen álló együttes edzőjét Keller Mihály, a klub korábbi labdarúgója és pályaedzője váltotta. Könnyű dolga nincs az új trénernek, hiszen a csongrádiaknak csak abban az esetben maradhatnak benn a harmadosztályban, ha valamennyi mérkőzésüket megnyerik.

Visszatért a játékos-edző

DOROG. Átmenetileg Farkas László irányítja a Dorogi FC-t, Haraszti János edző betegsége miatt. A szakembert gyomorvérzéssel szállították az esztergomi kórház belgyógyászatára, ahol egy hét alatt stabilizálták az állapotát. Az NB III Duna-csoportjában szereplő klub edzéseit a korábbi játékos-edző, Farkas László vezeti, akit a csapat eredménytelensége miatt egy hónappal korábban váltottak le.

Kupadöntőre készülnek

CSEPEL. Eldőlt, hogy a Béke téri Csepeli Stadionban kerül sor az idei Pest Megyei Kupa döntőjére. Noha az elődöntőket még nem játszották le, annyi bizonyos, hogy a Sülysáp, a Szigetszentmiklós, a Dunaharaszti és a Dabas négyes már tagja lehet a következő évi Magyar Kupa mezőnyének. A Pest Megyei Kupa döntőjére május 28-án, 17.30-tól kerül sor.

Elfogytak a végére

EGER. Félbeszakadt az Egri FC– Rákosszentmihályi AFC (3–0) bajnoki, miután a vendégcsapat létszáma hét alá csökkent. Történt, hogy a játékvezető a rákosszentmihályiak közül három labdarúgót is kiállított, majd a 75. percben a viharszünetet követően véget vetett a mérkőzésnek, miután a fővárosi klub két játékosa, Németh Zsolt és Pető Gábor sem tudta folytatni a találkozót.

Gondban az utánpótlás

BUDAPEST.Nincs elegendő gyermeklabdarúgó a BKV Előre két korosztályában, éppen ezért Mátyás Tibor, a budapesti klub technikai vezetője minden hétköznap délután várja azokat az 1992–1993ban, valamint 1996–1997-ben született fiatalokat, akik a kék-sárgáknál szeretnének futballozni.

Kapus nélkül maradtak

BAKSA. Elmaradt a Baksa–Harkány mérkőzés a Baranya megyei I. osztályban, mert a hazaiak valamennyi kapusa megsérült. Küllei Sándornak korábban eltört a bordája, míg a cserekapus Torma Béla kórházban volt a bajnoki idején. A vezetők az ifjúsági csapat játékosát, Borsi Dánielt szerették volna szerepeltetni, ám neki a bemelegítés közben eltört az ujja, s mire a serdülőkapust előkerítették, a játékvezetők lefújták a találkozót.

Legfrissebb hírek

Újabb orosz sportolóknak adott semleges státuszt a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
3 perce

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Csupasport
31 perce

Budafoki szüret – három meccsen húsz gól

Népsport
1 órája

Rabb Krisztián jövőre is nagy célokat tűz ki maga elé

Egyéb egyéni
1 órája

Kosárlabda: kialakult a rájátszás mezőnye az utánpótlás-bajnokságokban

Utánpótlássport
1 órája

Kvíz: mennyire ismeri a futball játékszabályait? Tesztelje tudását!

Minden más foci
2 órája

A Haladásnál esélyt sem kapott Keresztes Krisztián, aki most a skót élvonalban futballozik

Légiósok
3 órája

Egy év, 365 fotó: Cristiano Ronaldo 40, Mikaela Shiffrin 100, Kylian Mbappé mesteri 3 – ilyen volt 2025 februárja

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik