Tudta, hova kell vetődnie

Vágólapra másolva!
2008.05.19. 00:54
Címkék

Noha a 3–0-s végeredmény sima hazai győzelmet sejtet, sokakat meglephet, hogy a mezőny legjobbja Vukasin Polekszics DVSC-kapus volt.

Remek vetődéssel hárította Sitku Illés büntetőjét. Előre eldöntötte, hogy a bal sarokra vetődik?

Amennyire lehet, figyelemmel követem, hogy a csapatok büntetőrúgói rendre melyik sarkot választják, többé-kevésbé tisztában voltam vele, hogy Sitku Illés a bal sarkot célozza meg – mondta Vukasin Polekszics.

Ha valaki a mérkőzés előtt azt mondja, egy góllal győz a Debrecen,

elfogadja ezt az ajánlatot?

A legfontosabb természetesen az volt, hogy nyerjünk. Reálisan arra nem számíthattunk, hogy a tavasszal jól futballozó Fehérvár ellen gólkülönbséget javítunk, de mivel végül három góllal múltuk felül a riválisunkat, elégedettek lehetünk.

Hisz abban, hogy a DVSC zsinórban negyedszer is megszerzi a bajnoki címet?

Hát persze. Van még két meccsünk, arra készülünk, hogy ezeken is megszerezzük a három pontot, és bízunk benne, hogy a rivális MTK megbotlik. Nagyon szeretnék bajnok lenni. ½

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
6 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
6 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
6 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
7 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
7 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
7 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
8 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
8 órája
Ezek is érdekelhetik