Önmagukat is legyőzték

Napjaink slágertémája: bírják-e a győzelmi kényszert az MTK fiataljai? Korábban az a kérdés is megfogalmazódott, hogy a klub egyáltalán akarja-e a bajnoki címet, de a vezetők határozottan leszögezték: ez természetes. Amúgy is nehéz elképzelni, hogy például Domonyai László ügyvezető igazgató bemegy az öltözőbe, és azt mondja: fiúk, kapjatok ki a Tatabányától vagy a REAC-tól! Harmadik klubot nem említhetnek, mert az utolsó fordulóban a Sopron lenne a csapat ellenfele, amelyet – mint tudjuk – töröltek a mezőnyből, és az MTK ha akar, ha nem, játék nélkül is három-három ponttal, illetve góllal gazdagodik.

Ugyanakkor az is tény, hogy a csapat most többszörös bizonyítási kényszer terhe alatt áll. Először is meg kell mutatnia, hogy képes a kötelező győzelmeket is hozni, akarja a bajnoki aranyat, és ha ez sikerül, kellően felvértezve várja a Bajnokok Ligája selejtezőjét. Ezen persze a nagy lebőgés elkerülése értendő, a csoportkört aligha várhatja el bárki is a magyar csapatoktól.

Ez utóbbi témát most hagyjuk, ha az MTK megnyeri a bajnokságot, lesz róla szó bőven, különös tekintettel arra, hogy a klubban többször is kijelentették: történjék bármi, nem tágítanak filozófiájuktól, azaz csak a saját utánpótlásukból hajlandók meríteni a keret kialakításakor. Az pedig, hogy a játékosok áhítják a győzelmet és a bajnoki címet, tökéletesen bizonyítja az első hazai gól utáni jelenet. Tudni kell, hogy ez a mérkőzés a nagy rivális Debrecen háromgólos győzelmét követően kezdődött, tehát a házigazdák pontosan tudták, csak akkor őrizhetik meg helyüket a tabella élén, ha ők is legalább ugyanekkora különbséggel nyernek. Az MTK a tizedik percben szerezte meg a vezetést, de a játékosok nem bonyolódtak bele nagyobb ünneplésbe. Kiszedték a labdát a hálóból, és csak visszafutás közben veregették meg a gólszerző Pollák Zoltán vállát. Arra hasonlított ez, mint amikor egy csapat a hajrában dolgoz le hátrányt úgy, hogy még egy gól kell a sikerhez, pedig ekkor még a mérkőzés elején jártunk.

Egyetlen kérdés maradt tehát, az, amellyel kezdtünk: tudnak-e teljesíteni az MTK fiataljai, amikor nyerniük kell? Márpedig ha létezik kötelező győzelem, a már kieső Tatabánya elleni meccs a kék-fehérek számára ilyen volt. Eleinte úgy tűnt, híveiknek nincs is miért izgulniuk, hiszen gyorsan vezetést szereztek, Urbán Gábor révén lőttek egy kapufát is, tehát csak a győzelem gólkülönbsége lehet kérdéses, ám amikor az első félidő derekán a vendégek egyenlítettek – tegyük hozzá: nagyszerű támadás végén –, egy csapásra minden megváltozott. Megtört a lendület, a hazai játékosokon úrrá lett az idegesség. Ez volt a próba ideje: képesek-e a tavaly tavasszal összeomló, jelentős előnyt elherdáló fiatalok legyőzni saját magukat is, érettebbek lettek-e azóta annyira, hogy megbirkózzanak a tét súlyával, a vártnál nehezebbé váló feladattal?

A válasz egyértelműen igen. Az MTK lankadatlanul próbálta feltörni a második félidőben kizárólag a védekezéssel törődő Tatabányát, és a hajrában fel is őrölte ellenfele ellenállását. Végül fölényesen nyert, és ha a hajrában kidolgozott ziccereket értékesíti, a gólkülönbség még nagyobb lehetett volna. Kézzelfogható közelségbe került a bajnoki arany, igaz, ehhez még egy hét múlva nyernie kell Sopronban a REAC ellen.

Ám az is biztos, hogy sorsa a saját kezében maradt.