Háború vagy béke?

Botrány? Belharc? Pécsen napok óta az a fő téma, hogy konfliktusba került Sztojan Ivkovics és Rátgéber László, a város egyaránt első osztályú férfi és női kosárlabdacsapatának szakvezetője, ezáltal pedig a két, korábban egyaránt a PVSK égisze alá tartozó szakosztály. És még csak nem is szakmai féltékenységről szól a fáma, hanem arról, hogy a hölgyeknél azt sérelmezik, a jugoszláviai születésű Sztojan Ivkovics női játékosokat beszélt rá, hogy távozzanak a MiZótól. Sőt van olyan szála is a történetnek, amely szerint a baranyai önkormányzat által szétosztott pénzek is okot szolgáltatnak az ellenségeskedésre. Konkrétan: miként lehet, hogy az évek óta sokkal sikeresebb női csapat ugyanannyit kap a városi kasszából, mint a lényegesen szerényebb eredménylistát produkáló férfiegyüttes?

Pikantériát ad a történetnek, hogy a férfi (Ivkovics) és a női válogatott (Rátgéber) jelenlegi szövetségi kapitánya a két főszereplő, a két szemben álló fél. M e g kerestük mindkettőjüket, véleményt kértünk tőlük az ügyről és egymásról, hiszen köztudomású, egyiküktől sem állnak távol a hangzatos nyilatkozatok. Most aztán nem kellett (volna) visszafogniuk magukat.

„Nem látom a konfliktust… – kezdte Sztojan Ivkovics, ami máris azt sejtette, hogy ebből nem lesz kitálalás. – A szurkolók nagyon szűk rétege kitalálta, hogy a férfikosárlabda veszélyes a női szakosztályra. Ami a velem összefüggésbe hozott távozókat illeti, mind a kettő, azaz a feleségem, a jelenleg Brnóban légióskodó Béres Tímea, valamint a még Pécsen szereplő, de búcsúzni készülő Fegyverneky Zsófia is megbeszélte edzőjével döntését. Úgyhogy ő pontosan tudja, melyikük miért ment, megy el. Úgy veszem észre, bizonyos körök veszélyben érzik a pozíciójukat, mert megjelent a színen a férfikosárlabda, ami másoknak viszont tetszik. A két klub között nincs probléma: nekünk százhúszmillió a költségvetésünk, nekik kétszáz. Van egy torta, amelyből mindenkinek megvan a maga szelete, és a saját szeletünknél mi nem akarunk nagyobbat. Ha igaz lenne, hogy befolyásoljuk a női játékosokat, ez nagy presztízsveszteséggel járna, a sportágban nem bíznának többé bennem. Ám a kosarasok köre szűk, nem lehet félrevezetni. Az igazság úgyis kiderül, a játékosok ugyanis beszélnek egymással…” „Hogy van-e konfliktus? – kérdezett vissza Rátgéber László. – Szerintem nincs. De erre a felvetésre inkább a két klub vezetőinek kell választ adniuk. A játékosok csábítása más klubokba nem törvénybe ütköző. Mi, sportolók együtt borozgatunk, viccelődünk, és tiszteljük egymást. Ha egyáltalán létezik konfliktus, arra a gazdasági szakembereknek, politikusoknak kellene válaszolniuk. De mondom, szerintem nincs, és kérem, hagyjanak bennünket készülni a bajnoki döntőre. Ez lesz a legfontosabb finálé az életemben, pedig már játszottam a csapataimmal tizenhármat.”

Utalgatások, lappangó feszültségek, de semmi konkrétum. A korábban – már csak a szerbiai gyökerek miatt is – kifejezetten jóban lévő szakemberek nem tárták fel, mi a bajuk egymással. Pedig nem mi voltunk az elsők, akik megpróbálták kiugrasztani a nyulat a bokorból: egy pécsi – a női csapathoz köthető – szurkolói klub gyűlésén a múlt héten szemtől szemben tisztázhatták volna, mi is a konfliktus gyökere.

Ahogy itt sem, ott sem tették, ezért legalább azt megpróbáltuk kiszedni belőlük, miként vélekednek a másik munkásságáról. Udvarias jellemzéseket kaptunk.

„A legsikeresebb női edző Magyarországon, az eredményei igazolják a munkáját. Mi mást mondjak még…?” – kérdezett vissza Sztojan Ivkovics.

„Sztojan Ivkovics fantasztikus pályát futott be játékosként, felesége az egyik legjobb játékos, akit edzettem, a két család összejárt, a gyerekeink szeretik egymást. Edzőként is szép jövő előtt áll, ha bírja majd idegekkel” – így Rátgéber László.

Azért a végén csak odaszúrt egy kicsit…