Véget nem érő pechsorozat

Vágólapra másolva!
2008.05.10. 00:45
Címkék

Fülöp Zoltán számára befe jeződött az idei szezon. A BFC Siófok 32 esztendős csatára még március végén az MTK Budapest elleni bajnokin (0–3) kapott rúgást a combjára csapattársától (!), Sütő Lászlótól. Néhány percnyi ápolást követően Fülöp Zoltán visszaballagott a pályára, és a találkozó után sem tulajdonított nagyobb jelentőséget sérülésének. Mint később kiderült, ez óriási hiba volt. Az ütközés pillanatában ugyanis a labdarúgó combizomszakadást szenvedett, és azóta is gyógykezelésre jár, az orvosok szerint legközelebb csak az ősszel léphet pályára. Fülöp Zoltán egyébként felettébb balszerencsés futballista, hiszen az ominózus bajnoki előtt épült fel a talpcsontrepedéséből, amellyel az őszi idény utolsó fordulója óta küszködött.

Ellenben visszatérhet a pályára a REAC támadója, Nyerges Krisztián, akinek két héttel korábban a DVTK elleni emlékezetes mérkőzésen (5–5) beszakadt a combközelítő-izma.

Legfrissebb hírek

Bolla Bendegúz török védőtársa 2028-ig hosszabbított

Légiósok
4 perce

A DAC még nem adja el Csinger Márkot a Ferencvárosnak

Minden más foci
8 perce

Altorjai Sándor: Felemás, tanulságos és több szempontból biztató évet zárt a magyar torna 2025-ben

Torna
11 perce

MLSZ: elindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között

Magyar válogatott
16 perce

Államfői kitüntetést kaptak az olasz olimpiai zászlóvivők

Téli sportok
18 perce

Férfi röplabda MK: elődöntős a Kazincbarcika

Röplabda
21 perce

NBA: januárban kezdődik a csapattoborzó az új európai ligába

Kosárlabda
26 perce

Az év legnézettebb videói: amikor meglátta magát a játékban Bolla Bendegúz

Magyar válogatott
45 perce
Ezek is érdekelhetik