Tanulnak és oktatnak

„Hat kör hátravan, várjunk még az ünnepléssel – hárítja el a gratulációt Szalai László, de hogy az MFA igazgatója is számol az elsőséggel, azt következő mondata bizonyítja: – Persze nem lenne baj, ha az élen végeznénk, legalább Hemingway úrnak is örömöt szereznénk. Tulajdonosunk nagyon szereti az együttest, ha Magyarországon tartózkodik, minden meccsünkön, sőt minden edzésünkön ott van. Megesett, hogy vonultunk ki melegíteni a szombat reggel kilenckor kezdődő vidéki mérkőzésünkre, és az első ember akit megláttunk, George Hemingway.”

Azért ennek a történetnek a lényege – elsősorban – nem az, hogy eddigi 24 bajnokijából húszat megnyert, hármat döntetlenre adott, és mindössze egyet veszített el a Honvéd, hanem az, hogy egy esztendeje olyan munka folyik a Bozsik-stadionban, amelynek eredményeképpen két-három év múlva már kispesti nevelésű játékosokkal lehet tele az első csapat kerete. Ezt alátámasztandó: az U16-os gárdából hatan már profi szerződést kaptak a klubtól. Természetesen nem több százezres béreket garantál az egyezség, de – a direktor szerint – jelzi a vezetőség megbecsülését.

Tavaly 24 gyerekkel, pardon, fiatalemberrel indult a képzés, a kiválasztottak (300 jelentkező közül!) többlépcsős szűrőrendszert követően nyertek felvételt az akadémiára. Mondhatnánk, hogy az ország minden szegletéből érkezett tehetség a XIX. kerületbe, ám ez nem lenne igaz, ugyanis még a határon túlról is igazolt a némely játékosért fizető Honvéd: Sergiu Moga, Sebastian Remes és Copas Zsolt Erdélyből került Kispestre. Utóbbi kapcsán azt érdemes tudni, hogy Zsivóczky Gyula szövetségi edző az U17-es válogatottba szeretné meghívni, előbbi kettő kapcsán pedig azt, hogy amikor először beléptek az intézmény ajtaján, egy szót sem beszéltek magyarul, míg manapság egy román–magyar szótár összeállításakor bárki igénybe vehetné segítségüket.

S ha már itt tartunk: mivel Szalai Lászlóék vallják, hogy a tudás nem csak a pályán fontos, megállapodást kötöttek az Egressy Gábor Két tannyelvű Műszaki Szakközépiskolával. Azt viszont nem állíthatjuk, hogy suliba járnak a srácok, mivel a tanárok „házhoz” mennek. Az oktatás a klubházon belül kialakított két tanteremben zajlik, nem is alapszinten: az órákon kívül naponta kilencven percet a különböző tankönyvek forgatásával kell eltölteni, nem csoda, hogy az együttes tanulmányi átlaga 4.07. Szalai László büszkén fűzi hozzá: „Atomfizikusok aligha lesznek, de suksükölni sem fog senki. Többen már most beadták jelentkezésüket a jó tanuló, jó sportoló címre.”

Az igazgató nem titkolja, akadtak és akadnak nehézségek, erre példa: „Előző csapatukban a legjobbak közé tartoztak a fiúk, így azt hitték, hogy Kispesten is ők lesznek a sztárok. Aztán tapasztalták, hogy immár nem körülöttük forog a világ, itt a legnagyobb tehetség is csak egy a sok közül. Idővel mindenki beállt a sorba, mára pedig egytől egyig felfogták, hogy a siker kizárólag közösen érhető el.”

Hogy a futballistáknak semmire se legyen gondjuk, mosnak, főznek rájuk: az egyesület megoldja az edzés- és meccsszerelések tisztítását, továbbá azt is, hogy a földszinti étteremben naponta négyszer étkezzenek. Az étrendet tudományosan, sportdietetikus segítségével állítják össze, de hogy ne legyünk ennyire hivatalosak, arról Szalai László gondoskodik: „A fiúk nem körömpörköltöt esznek töltött káposztával, hanem sok zöldséget, szárnyast és barna rizst. A saját konyhánkban saját séf készíti el a fogásokat – ezek ugyan apróságoknak tűnnek, csakhogy rengeteget számítanak.”

Miként az is, hogy az ebben a korosztályban megszokott heti öt-hat edzés helyett tízen vesznek részt a játékosok. Illetve: tizenhármon, tudniillik háromszor a konditermet is fel kell keresniük. Azon már a 40 esztendős, korábban az agárdi Sándor Károly Akadémiát is vezető, 2003-ban és 2005-ben az év utánpótlásedzőjének megválasztott direktor is ámul, hogy a percről percre rögzített, igen feszített program mellett a fiúknak marad energiájuk a szórakozásra: „Egyik este holtfáradtan indulok haza, amikor hallom, hogy az egyik tanteremből nagy zaj szűrődik ki. Benézek, és azzal szembesülök, hogy a srácok fülhallgatóval a fejükön ülnek az asztalnál. Kiderült, hogy összekapcsolták a számítógépeket – hiába, informatikát is tanulnak –, és együtt játszanak. Annak örültem igazán, hogy nem hárman-négyen csatáztak valamelyik lövöldözős játékkal, hanem szinte mindannyian. Ebből is nyilvánvalóvá vált számomra, hogy jó közösség alakult ki, úgy vélem, ennek is köszönhető, hogy a tabella élén állunk.”

No lám, a végén csak az első helynél lyukadtunk ki.