Két vendégsiker a rájátszásban

Vágólapra másolva!
2008.05.10. 00:45
Címkék

Mind a Berettyóújfalu, mind pedig a Csömör a rájátszás első körében, már hazai pályán előnyt szerzett a viszszavágóra. Ikrényben viszont az Euro-Mobil-Trans kezdett jobban a bajnokságban veretlen Mezei-Vill ellen, s Szente Tamás góljával vezetett. A vendégek a második játékrész közepétől kockáztattak, a kapus helyett mezőnyjátékost küldtek pályára, és az idegileg és erőnlétileg is elfáradó ikrényiek ellen megszerezték a győzelmet. A másik ágon sem született meglepetés: a csömöriek Ughy Márk vezérletével leiskolázták a szentesieket. A május 19-én, hétfőn kezdődő bajnoki döntőben – amely három győztes mérkőzésig tart – a Berettyóújfalu a Csömörrel játszik, míg a bronzéremért a szentesiek az ikrényiekkel küzdenek meg.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
52 perce

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
53 perce

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
1 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
1 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
1 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
1 órája

A Napoli harmadszor nyerte meg az olasz Szuperkupát

Olasz labdarúgás
2 órája

Bolla Bendegúz török védőtársa 2028-ig hosszabbított

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik