Három, kettő, egy?

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2008.05.09. 02:44
Címkék
Belátható távolságra került az Európa-bajnokság, huszonkilenc nap múlva Bázelben a Svájc–Törökország mérkőzéssel megkezdődik a tizenharmadik európai seregszemle. Lassan a csapatok is hangolnak, mi pedig nem akarunk már a bemelegítésnél lemaradni, igyekszünk bemutatni, kik szeretnének szórakoztatni bennünket június 7. és 29. között Svájcban, illetve Ausztriában. Folytassuk az ismerkedést Portugáliával, amely sorozatban harmadszor akar dobogóra kerülni!

„Ez már Pelé és Maradona szintje” – mondta Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere Cristiano Ronaldóról, csapata, illetve a portugál válogatott szélsőjéről. Azt pedig nem árt tudni, hogy a Sir Alex által említett brazil (1958, 1962, 1970) és argentin (1986) nagyság is nyert már világversenyt csapatának (Pelé esetében az 1962-es vb sérülése miatt kilóg a sorból), és most a portugál is hasonlóra készül. Franz Beckenbauer, a német futball Császára szerint megérett rá az idő, a „cirkuszi futballistából” igazi vezér lett, aki bármeddig el tudja vinni az amúgy is roppant egységes, tehetséges együttest.

Ráadásul a portugáloknak a számmisztika is segítséget nyújthat, hiszen ez azt diktálja: az idén az Ibériai-félsziget kisebbik országa is megszerzi első jelent őstrófeáját. A csapat 2000-ben bronzérmet szerzett (az elődöntőben aranygóllal kapott ki Franciaországtól: Abel Xavier máig vitatott kezezését követő Zidane-tizenegyessel), négy évvel később pedig ezüstérmes lett, miután nem bírt az egyenes kieséses szakaszban gólt sem kapó Görögországgal. Bronz és ezüst után pedig arany következik… A múlt alapján biztosra vehető, hogy a csoportkört túlélik a portugálok, hiszen korábban négyszer jutottak ki az Európa-bajnokságra, és negyeddöntőnél alább nem adták: 1996-ban negyed-, 1984-ben és 2000-ben elődöntősök voltak, legutóbb pedig finalisták.

A továbblépés most is biztosra vehető, még akkor is, ha a gárda önmagához képest gyenge mérleggel zárta a kvalifikációt. A hét győzelem, hat döntetlen és egy vereség 62 százalékos mérleg, ami nem túl acélos olyan csoportban, amelyben Azerbajdzsán, Kazahsztán és Örményország is az indulók között volt. Főleg annak tudatában, hogy a csapat egyébként elképesztően erős, mindössze két hiányposztot tudunk említeni: a balhátvédét (itt Marco Caneira, Jorge Ribeiro és Paulo Ferreira is próbálkozott) és az előretolt csatárét (Nuno Gomes, Ariza Makukula, Hugo Almeida). Ez akkor jelent gondot, ha Luiz Felipe Scolari szövetségi kapitány a 4–2–3–1-es felállás mellett dönt, minden más összetételben kiküszöbölhetőek a gondok. Scolari is rájött, hogy szükséges az átalakítás, és az utóbbi időben sokkal gyakrabban szerepelteti együttesét 3–4–3-as hadrendben. Egyszer már bejött neki ez a felállás, sokak szerint a 2002-ben világbajnok brazil válogatottat is hasonló szisztémában szerepeltette. Akkor aranyérmet jelentett az újítás.

Következik: Svájc

Legfrissebb hírek

Hat- és nyolccsapatos röplabdaélvonal, kötelező feljutás a másodosztályból

Röplabda
42 perce

Skeet: Kocsi-Horváth Lujza és Péli Nimród U18-as Eb-bronzérmes

Utánpótlássport
1 órája

Zlatko Jovanovic három idény után távozik a Honvéd kosárcsapatától

Kosárlabda
1 órája

Két gyors gól után nem volt visszaút – Sárpátki Tamás

Jégkorong
2 órája

Kádár Tamás: Nem készített fel anno az NB I az európai futballra

Labdarúgó NB I
2 órája

Novemberben Budapesten lesz az Európai Ökölvívó-szövetség kongresszusa

Ökölvívás
2 órája

Szoboszlai Dominik is pályára lép a Red Bull Four 2 Score budapesti döntőjén

Minden más foci
2 órája

Tombolt a Verstappen-láz a nürburgringi 24 óráson

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik