Megszűnt a Super Aguri

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2008.05.07. 00:37
Címkék
Véget ért a Super Aguri-istálló rövid története, a csapat ugyanis kedden bejelentette, visszalép a Formula–1-es világbajnokságtól. Ezzel eldőlt, hogy a hét végi Török Nagydíjtól fogva nem 11, hanem csupán tíz istálló vesz részt a futamokon.

Két végigversenyzett szezon és az idei évad kezdeti nehézségei után kedden a Super Aguri-istálló közleményben tájékoztatta a sajtót arról, hogy felfüggeszti működését. Szuzuki Aguri megtörten köszönetet mondott partnereinek, valamint pilótáinak, Szato Takumának és Anthony Davidsonnak, és közölte, egy életre elege lett a Formula–1ből.

Bár a csapat kamionjai elindultak a leafieldi központból Isztambulba, kedden nem engedték be őket a pályára, mert Nick Fry, a Honda sportigazgatója arról értesítette a futamot szervező FOM-ot, hogy a Super Aguri nem indul el a Török Nagydíjon. Szato személyesen kérte a Honda vezetőit, gondolják meg magukat, de nem járt sikerrel.

Kétezer-hat telén hetek alatt állt össze a Super Aguri-istálló, amelyet a Honda segítségével alapított meg Szuzuki Aguri egykori F1-es pilóta. A gyár a japán közvélemény nyomására határozta el a B-csapat létrehozását, hiszen több fórumon is támadni kezdték, amiért kitette a gyári istállóból Szatót. A Honda által nemcsak alapvető alkatrészekkel, hanem anyagilag is támogatott istálló az első szezon után tavaly többször remekelt, nemritkán lefőzte a roppant gyenge idényt kifogó A-csapatot. A csúcs a Kanadai Nagydíj volt, amelyen Davidsonnak a dobogóra is lett volna esélye, ha nem üt el egy mormotát, de Szato hőssé vált, miután úgy lett hatodik, hogy a hajrában megelőzte a címvédő Fernando Alonsót.

Ám a Honda a múlt év végén elhatározta, leveszi a kezét a csapatról. Ennek több oka is volt: a Super Aguri vált a japán emberek kedvencévé; nem sikerült tőkeerős szponzort találni; a Honda tavalyi gyengélkedése után nem akarja megosztani erőforrásait; az F1-ben 2010-től tilos lesz a kasztni adásvétele, azaz betiltják a fiókcsapatrendszert.

Az év előtt egy dubai befektetőcsoport támogatását élvező brit társaság megegyezett a Hondával, és úgy tűnt, a Magma képes lesz fenntartani és önálló konstruktőrré alakítani a Super Agurit. Ám a Bahreini Nagydíj után a közel-keletiek meggondolták magukat (ugyanez a csoport a Liverpool labdarúgóklub iránt is érdeklődik, és többeknek gyanús volt, hogy a Super Aguriterv felmondása egy nappal azután látott napvilágot, hogy az arabok a Liverpool–Chelsea BLelődöntőn találkoztak a futballklub tulajdonosaival). A német Weigl-csoport bejelentkezett, de csak átmenetileg tudta volna biztosítani a túlélést, ezért a Honda elvetette az ötletet.

Isztambulban a Super Aguri garázsai üresen maradnak, a hétvége menetrendjét pedig annyiban befolyásolja a sajnálatos döntés, hogy az időmérő első két szakaszában nem hat-hat, hanem öt-öt autó esik ki.

Legfrissebb hírek

Bardóczky Kornél: Nehéz lesz innentől, de nem adjuk fel

Tenisz
5 perce

Skribek Alen: Most megmutathatjuk, milyen jó csapat vagyunk

Labdarúgó NB I
26 perce

NBA: sorozatban másodszor kapott ki a címvédő OKC

Amerikai sportok
59 perce

Molnár Attila az Európa-rekord után Metzben versenyez

Atlétika
1 órája

Téli olimpia: Büki Ádámért és Kónya Ádámért is szoríthatunk sífutásban – infóközpont

Téli olimpia 2026
1 órája

Radenkovics az ETO elleni döntetlen után: Elégedettségről szó sincs

Labdarúgó NB I
1 órája

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
7 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik