Nem fújtak hazai pályát

Pajor-Gyulai LászlóPajor-Gyulai László
2008.05.02. 17:04
Címkék
Ki kellett menekíteni a fehérvári csarnokból a játékvezetőket a közönség haragja elől, ám az Albacomp nem miattuk veszítette el a mérkőzést.

A közönség megértő volt: a főváros bedugult, se ki, se be, a játékvezetők időben elindultak ugyan, de a dugó miatt késtek, ezért a meccs is később kezdődött.

A közönség tombolt. Egyesek a gutaütés határán ugrálva középső ujjukat mutogatták, a szelídebbek csak vérben forgó szemmel anyáztak, az igazán visszafogottak pedig megelégedtek azzal, hogy kórusban kiabálták: „Három hülye!” Ha nincs tucatnyi megtermett biztonsági ember körülöttük, a játékvezetői hármas tagjai nem ússzák meg ép bőrrel a szerda estét.

Sokan gondolták tehát úgy, hogy kár volt várni rájuk.

Tény, akadtak kétes ítéletek és következetlenségek. Az indulatok akkor szabadultak el először, amikor a második negyed közepén egymás után háromszor belemenést fújtak fehérvári játékosok ellen, pont akkor, amikor a házigazda kezdett felzárkózni, és felcsillant a fordítás lehetősége. A Paks elhúzott, vezetett már nyolc ponttal is, ám ez ebben a sportágban cseppet sem behozhatatlan hátrány.

A csapathoz visszapártoló közönség pedig nagyon akarta a sikert. Igen, visszapártolt, mert a bajnokság nagy részében, amikor az Albacomp jóval a várakozások alatt szerepelt, sokan elfordultak tőle, ám a téli edzőcserét követően egymást követték a jó eredmények, és a rájátszás első meccsén már ismét megtelt a csarnok.

Ugyanakkor a csapat számára sem közömbös, milyen eredménnyel zárja az évadot. Székesfehérváron élvonalbeli a labdarúgás, a jégkorong, a kézilabda, a röplabda és már a vízilabda is, a helyi öttusázók is kiválóak, óriási a harc a szponzorokért. A város az Albacompnak évente 42 millió forintot átutal, és a kosarasok ingyen használhatják a csarnokot, ám ebből a pénzből a magas fizetéseket lehetetlen fedezni, és ha a névadó támogató – ha hinni lehet a pletykáknak – eladja cégét, egy sikertelen csapat aligha jelent nagy vonzerőt az utód számára.

Visszatérve a meccsre: meg lehet érteni a szurkolók csalódottságát, ám kedvenceik nem a játékvezetők miatt vesztettek. Sabáli Balázs, a vendégek vezetőedzője ugyan kiemeli nyilatkozatában, mennyire korrektül fújta a sípot a Vígh, Bodnár, Kapitány hármas, ami azért túlzás, abból a szemszögből viszont igaz, hogy nem adták meg a hazai pálya előnyét. Ezzel a fehérvári csapatnak kellett volna élnie, ám nem tette meg, mert csak jó időszakai voltak, és a sokkal kiegyensúlyozottabb vendégek a negyedik negyedben remek védekezéssel tették biztossá győzelmüket. A három játékvezetőt a feldühödött kórus menekülésre biztatta a mérkőzés után, ezt ők meg is tették: megmenekültek.

Más kérdés, mi lesz a hazai meccsét elbukó Albacomppal.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
6 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
6 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
6 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
7 órája