Kötelező felfedezni a magyar futballt!

Nyilván a korábbi tapasztala tok vezérelték azt, aki Erwin Koeman szerződését fogalmazta. Aligha lehet ugyanis a véletlen számlájára írni, hogy a Hollandiából érkező szövetségi kapitánynak a lehető legtöbb időt kell a munkahelyén töltenie, ami az ő esetében nem az MLSZ székháza, hanem Magyarország. A szerződés azt mondja ki, hogy tartózkodjon minél többet kis hazánkban, persze nem azért, hogy az ország szépségeivel ismerkedjen vagy finom borokat kóstolgasson – mindez persze bőven belefér az életébe, de egy kapitánynak, különösen, ha idegenből érkezett, akadnak ennél fontosabb teendői.

A legfontosabb talán az, hogy fogadtassa el magát.

Természetesen a jó eredmények lehetnek a legnyomósabb érvek a tudása és a felkészültsége mellett, ám ha azt nézzük, egy évben hányszor lép pályára a válogatott, a közbenső heteket, olykor hónapokat sem árt hasznosan töltenie. Nem lehet olyan élvonalbeli klub, amelynek környékén ne kellene felbukkannia akár napokra is, figyelni az ott zajló munkát, ötleteket adni a kollégáknak. Kisteleki István, az MLSZ elnöke az új kapitány beiktatásakor azt mondta, azért is esett rá a választás, hogy példát adhasson profi mentalitásból, az edzők elleshessenek tőle Hollandiában bevált fogásokat, új módszereket mutasson meg – természetesen a magyar labdarúgás üdvére. Márpedig ez nem képzelhető el úgy, hogy a szakemberek odatódulnak a válogatott edzéseire tanulni, már csak azért sem, mert egy selejtezőre készülő csapat néhánynapos összetartása alatt egészen más jellegű munka zajlik, mint a heti (vagy gyakoribb) kihívások előtt álló klubokban.

Kézenfekvő tehát, hogy a kapitánynak kell mindenhova elmennie, és ha tanácsai hasznosak, életrevalóak, ha nem kioktat, hanem segít, hamar tekintélyt szerezhet magának a magyar edzők körében is. Persze ütközhet akadályokba is, ilyen például a hiúság, ám megfelelő fellépéssel ez is kiküszöbölhető. Biztosan lesz olyan honi edző, aki (nem nyilvánosan) azt kérdezi majd, ki ez az Erwin Koeman, milyen alapon osztja az észt – de ezzel nem kell foglalkozni. Emlékezhetünk rá, a magyar edzői kar – többek között – azt vetette Lothar Matthäus szemére, hogy nem keresi őket, nem kíváncsi a véleményükre, ami azt sejteti, többségük nyitott és fogékony lenne az újra.

Erwin Koemannak ráadásul elemi érdeke is, hogy alaposan feltérképezze a magyar mezőnyt. Aligha állunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk: egyetlen itthon játszó csapatot és futballistát sem ismer, a térképen Magyarország számára ma még fehér folt. Igaz, a válogatott keretet zömmel idegenben játszó légiósok alkotják, ám többségük a hazai mezőnyben szerzett magának nevet, mielőtt felkeltette volna a külföldi klubok érdeklődését. Márpedig ismerkedni nem lehet csak megfigyelők és idegenek tanácsai révén, a kapitánynak a saját szemével kell látnia, ki mire képes a mérkőzéseken – azaz nem úszhatja meg, hogy hétről hétre kijárjon bajnoki mecscsekre, olykor akár többre is. Ráadásul ne feledkezzünk meg arról sem, hogy Erwin Koeman felügyeli az U21-es csapatot is, márpedig az ott számításba kerülő labdarúgók többségének megfigyeléséhez és kiválasztásához nem kell külföldre utaznia, a fiatalok túlnyomó része itthon futballozik.

Hasznos pont tehát a kapitány szerződésében, amely szerint a lehető legtöbb időt kell Magyarországon töltenie, legfeljebb azon akadhatnánk fenn, hogy végül is ki szabja meg, mennyi is a lehető legtöbb. De ez csupán konfliktushelyzetben okozhat gondot, egy szövetségi kapitányé valóban nem „blokkolóórás” munkakör. Ugyanakkor az, hogy mindebből mi valósul meg, kizárólag rajta és a magyar futballközegen múlik.

Ha akár csak egyikük nem kíváncsi a másikra, a szerződés ezen pontja pusztán írott malaszt marad.