Viola

Azért ez nem szép dolog. Violáról előbb neveztek el utcát Kispesten, mint Puskás Ferencről. Tessenek elindulni az Ady Endre úton a Bozsik-stadion felé, és az egyik keresztutca tábláján bizony ott virít, hogy Viola, ki tudja, mióta. Jó, Viola két pazar gólt szerzett szombat este a Honvéd Champions ellen a Brazil Masters ’94 csapatában, de azért mégis… Talán lehetett ez megelőlegezett bizalom. A brazil világbajnok ugyanis annyira beleszeretett kis hazánk fővárosába, hogy kijelentette: a nyártól itt akar futballozni, az alapozást egy magyar klub színeiben kívánja elkezdeni. Nincs rajta egy deka többlet sem, s az sem lehet zavaró, hogy lassan megünnepli harminckilencedik születésnapját. Na és? Melyik magyar klubvezető mutatna ajtót például akkor, ha mondjuk Paolo Maldini toppanna be hozzá azzal, hogy öt BL-győzelemmel a háta mögött nem lenne teljes a pályafutása a magyar bajnokság kihívásai nélkül. Más kérdés, hogy ő a Bajnokok Ligájában éppen címvédő Milanból jönne, Viola pedig egy riói ligából tenné ugyanezt, a kettő nem ugyanaz, ám a közös nevező sajnos a magyar bajnokság lenne. Viola csodás labdarúgó még ma is (mondjuk a honvédos öregfiúk ellen), de talán (és éppen ennek az ellenkezőjét lenne jó elhinni) a magyar élvonal mezőnyében is. Azért gondoljunk bele, milyen reakciókat váltana ki, ha ez a felajánlkozás olyan közegben hangozna el, ahol a futballt kicsit magasabb árfolyamon jegyzik. Legfeljebb egy futó mosoly, semmi több, de nálunk más a helyzet. Döbbenetes, amit Glázer Róbert mond: „…a mai magyar mezőnyben használhatatlan lenne. Nem értenék meg a társai, aztán irigykednének a magas fizetése miatt.” S itt most nem a pénz a lényeg, hanem a mondat első fele. Éppen azért, mert alighanem igaz. Egy öregfiúkkorba ért brazil, aki ráadásul más vélemények szerint gond nélkül bírná a nálunk honos iramot, játszótársak nélkül maradna Magyarországon. Ő adná el például a legtöbb labdát, mert a passzaira a társak csak rácsodálkoznának. Ez az egész felvetés egyébként aligha több egyszerű jópofaságnál, bizonyára nincs mögötte komoly szándék. S mégis: hagy maga után némi szomorúságot.