Ez nem volt futballmérkőzés!

A 36. percben döntöttünk úgy, hogy amit addig írtunk, azt kidobjuk. Írtunk Erwin Koeman tiszta lapjáról, kispesti és Hungária körúti válogatottbeli lehetőségekről, de a 36. percben mindez feleslegessé vált. Semmi különös nem történt ekkor, csak elegünk lett abból, amit addig a pályán láttunk.

A pályán láttunk zöld füvet, szögletzászlót, magas játékvezetőt, és huszonkét, mezbe öltözött fiatalembert, mégsem éreztük úgy egy pillanatig sem, hogy futballmeccsen lennénk.

Igaz, ez nem meglepő, hiszen nem is futballmeccsen voltunk. A kis Vukban lehet ugyanennyi a sportélmény, mint ezen a vasárnap délután a Bozsik-stadionban. Elvégre ez a huszonkét, mezbe öltözött fiatalember az égvilágon semmi pozitívumot nem tudott felmutatni. Esetenként futottak, néha ütköztek, akadt több jó passz is, ám a futballhoz ez édeskevés. A semleges nézőt nem érdekli a taktika, nem érdekli úgymond a játék küzdő jellegének kidomborodása, inkább a szép cselekért, az elfutásokért, a helyzetekért, a lövésekért veszi meg a jegyét. Főleg, ha két úgynevezett élcsapat, voltaképpen az ősz és a tavasz legjobbja játszik (játszik?) egymással.

Erre fel mit látunk?

Látjuk Hercegfalvi Zoltánt, aki tiszta ziccerben néhány lépésről öt méterrel gurít a kapu mellé; látjuk Hrepka Ádámot, akinek egy tizedmásodperce lenne nagy helyzetben lőni, de egyszerűen képtelen dönteni, és a totojázás miatt gyorsan elveszik tőle a labdát; látjuk Zsidai Lászlót, aki dicséretes módon 27 méterről, középről kapásból lő kapura,