és utána tíz másodpercig fogja a fejét, hogy a tizenhatos bal oldalvonalán álló, enyhén meglepett Hrepka Ádám mit kezd majd a felé vánszorgó labdával (tudják, kapáslövéssel…).
Láttunk egy Honvédot, amelynél a középpályások képtelenek felérni a támadásokhoz, a második sor olykor húszhuszonöt méteres űrt hagy.
Láttunk egy olyan meccset, amely a 36. percig nem érte el a kettes osztályzatot.
Köszönje mindenki Kanta Józsefnek, hogy a félidő utolsó tíz percében legalább futballmérkőzés jellege volt ennek a kispesti rendezvénynek. Az MTK középpályása először egy szép lövéssel, majd egy okos, gólpasszt jelentő átadással bizonyította, hogy akad még egykét játékos a magyar bajnokságban, akinek nem csak az osztrák másodosztály lehet az álma.
A jótékony szünetben a játékosok és a nézők egyaránt erőt gyűjtöttek a folytatásra – utóbbiaknak sikerülhetett jobban, hiszen a szurkolók annak dacára sem mentek haza, hogy a színvonal változatlan maradt. Az MTK futballját ekkor már annyiból meg lehetett érteni, hogy a bajnoki cím eléréséhez a legfontosabb most az eredmény volt Garami József csapata számára, nem pedig a játék. Az elképesztően nehéz idegenbeli sorozatát (tavaszi vizit Fehérváron, Újpesten, Debrecenben, Egerszegen, Győrben és Kispesten) végül is négy győzelemmel és két vereséggel tudta le az együttes – alighanem már ez a teljesítmény is megéri az aranyat.
A Honvéd pedig talán megcsípi a hetedik, nyolcadik helyet. Ahhoz képest, hogy az őszi idény kétharmadán túl még ötpontos előnnyel vezette a tabellát a csapat, a folytatás elég kiábrándító volt. Ez a mérkőzés kitűnően megmutatta, miért tart most ott a kispesti csapat, ahol: hátrányba kerülve sem szakadt meg az egyenlítésért, és az igen behatárolt egyéni képességek még annak a lehetőségét is kizárták, hogy izgalmas legyen a meccs vége. A 7. és a 83. perc Hercegfalvi Zoltán-helyzetén kívül a Honvéd derekasabb kapura lövés nélkül tudta le a meccset, és a nagy nihil közepette már az is említést érdemelt, hogy Takács Ákos és Berdó Balázs egy-egy alkalommal pontosan ívelt be a jobb oldalról – vasárnap délután ez volt a kispesti szélsőjáték.
Így miközben az MTK játékosai boldogan ünnepelték a három pontot, néhány kispesti drukker elveszett csapatát siratta.
Ők pontosan tudják: semmi esély arra, hogy belátható időn belül megtalálják.
