Vad Lajos ül majd le a Honvéd kispadjára

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
2008.04.23. 00:49
Címkék
Vad Lajos lesz Kovács István utódja a Honvéd kispadján, ha semmi rendkívüli nem jön közbe. Az utóbbi időben az utánpótlással foglalkozó tréner 2000-ben bajnokságot nyert a Fradival.

Ha valahol, akkor az uszodában semmi sem marad titokban.

Miután a Honvéd kiesett a Vasas elleni bajnoki elődöntőben, másnap a klub és Kovács István együttműködése finoman fogalmazva hirtelen véget ért, azonnal terjedni kezdett az információ: Vad Lajos lesz az utód. Hiába kapta ideiglenesen meg a csapatot az addigi másodedző, Tóth Imre, hiába beszéltek Keszthelyi Tiborról is (a junior férfiakkal vb-t nyert) mint lehetséges új trénerről, egyértelműnek tetszett, hogy Vad lett az első számú utódjelölt.

Kedd délután aztán Vad Lajos kifejezetten kulturáltan, egyúttal sokatmondóan azzal hárította az érdeklődés minden formáját (lesz-e a klub edzője?, tárgyalt-e a klubbal?, fog-e tárgyalni a klubbal?), hogy előbb a Honvéd vezérkarát kellene kérdezni, elvégre náluk a kezdeményezés, de ami fontosabb: a döntés joga. Novák Ferenc, a Honvéd szakosztály-igazgatója valóban jobb választás lett – kínosan keresve a megfelelő szavakat, de készséggel ismerte el, amit addig még egyszer sem: Vad Lajos igenis esélyes arra, hogy a Domino edzője legyen.

„Vad Lajos valóban az egyik jelölt az edzői posztra. Igen, tárgyaltunk vele” – mondta Novák.

A visszakérdésre – tényleg több jelölt jön-e szóba? – ugyancsak igennel felelt.

„A következő a helyzet. Nemcsak Vad Lajos, hanem Tóth Imre és Keszthelyi Tibor neve is felvetődött mint lehetséges utódé. Tárgyaltunk mindhármukkal, de nem olyan egyszerű ez. Ha este újra tudunk beszélni, talán már nem is így áll a helyzet” – közölte sokat sejtetően, amiből nem volt nagy mutatvány kikövetkeztetni, hogy mozgalmas órák elé néz a Domino vezetősége.

„Igen, lehet, hogy estére már eldöntjük, ki lesz a következő edző. Beszéljünk este újra!” – mondta még a szakosztály-igazgató, s nyolc órában maradtunk.

Ráhagytunk még negyedórát, ugyancsak hiába, mert a döntést előkészítő bizottság javában tanácskozott a hogyan továbbról.

„Megtárgyaljuk az összes lehetséges irányt, lassan el is döntjük, melyiken megyünk tovább, de még nem mondhatom, hogy ez vagy az lesz az edző. Kiadunk majd egy hivatalos közleményt, ha eljön az ideje” – hangzott a friss helyzetértékelés. Akkor mégsem lesz döntés? – kérdeztük, mire a szakosztály-igazgató így folytatta: „Lehet, de nem ezt mondtam. Fél óra múlva talán már tudok konkrétumot mondani.”

Tudott is.

Háromnegyed kilenc előtt nem sokkal maga Novák Ferenc jelentkezett a hírrel: „Most már kijelenthetem, hogy megszületett a döntés, az elnökség egyhangú szavazással úgy határozott, hogy Vad Lajos irányításával képzeli el az együttes jövőjét, a szerződés aláírása azonban még hátravan.”

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
19 perce

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
24 perce

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
32 perce

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
32 perce

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
38 perce

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
41 perce

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
41 perce

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
1 órája