Passzolt a Lakers

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2008.04.22. 00:18
Címkék
A keleti és a nyugati listavezető is a rájátszás második napján mutatkozott be, győzelemmel.

A Boston Celtics magától lazán intézte el 104–81-re az Atlanta Hawksot. Vezetett már 27-tel is, és egyik játékosa sem volt a pályán 35 percnél többet.

A Los Angeles Lakersnek már nehezebb dolga volt a rohanós Denver Nuggetsszel, ám a hajrára e párharc első meccse is sima lett, amikor többször is elhúztak 19 ponttal Kobe Bryanték.

A házigazda arany-lilák valósággal „szétpasszolták” vendégüket, 46 mezőnybeli találatukat 33 asszisztból érték el. Pedig a vezérürü Bryant csak szenvedett első három negyedben, a 40. perc végén még csak 14 pontnál járt, aztán csak eljutott a végére 32-ig. Bezzeg Pau Gasol! A bokasérüléséből nemrég felépülő spanyol 36 pontot, 16 lepattanót és nyolc gólpasszt jegyzett, és megszerezte tengerentúli karrierje első playoffgyőzelmét – 13. rájátszásbeli mérkőzésén...

S a végére maradt a csattanó: a szintén bajnokesélyes Detroit Pistons saját csarnokában botlott a Philadelphia 76ers ellen, mert elszórakozta 15 pontos előnyét, 62–47-es vezetésről kapott ki. Ezek után alighanem kevéssé vigasztalja Rasheed Wallace-t, hogy 24 pontjával ő lett a legeredményesebb.

Oda a pályaelőny, amelyet a nyolc párharcból csupán az első csatában a Utah Jazz ellen kapituláló Houston Rockets vesztett el idáig a Detroiton kívül.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: visszavonul a válogatottól a dán irányító

Kézilabda
2 perce

Téli olimpia: a britek és az amerikaiak továbbra is hibátlanok curling vegyes párosban

Téli olimpia 2026
8 perce

Téli olimpia: Marco Pantani emléke előtt tiszteleg a franciák sílövője

Téli olimpia 2026
30 perce

Markgráf Ákos: Fel kell nőni a feladathoz, különben nem lehet megragadni az NB I-ben

Labdarúgó NB I
30 perce

A Budapesti Honvédhoz igazolt Mészáros Krisztofer Eb-ezüstérmes tornász

Torna
30 perce

A szaúdi futball-liga közleményben reagált Cristiano Ronaldo bojkottjára

Minden más foci
38 perce

Pécsi Ármin január legjobb játékosa lehet

Légiósok
42 perce

Odermatt és Shiffrin is történelmet írhat alpesi síben az olimpián, Vonn szereplése nagy kérdés

Téli olimpia 2026
49 perce
Ezek is érdekelhetik