Greene gyanús

M. A.M. A.
2008.04.15. 00:45
Címkék

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) kiáll Maurice Greene mellett, akit egy doppingügyekben vallomást tevő tanú tiltott szerek használatával vádolt meg. A New York Times közlése szerint Angel Guillermo Heredia többeket látott el meg nem engedett teljesítményfokozóval, s köztük volt a már börtönbüntetését töltő Marion Jones, edzője, Trevor Graham, s a 100 méteren egykor világcsúcstartó, olimpiai és világbajnok Greene is. „Ez régi hír – nyilatkozta Nick Davis, az IAAF szóvivője. – A pletyka hallatán felvettük a kapcsolatot az Amerikai Doppingellenes Ügynökséggel, s azt a választ kaptuk, annak semmi alapja sincs. Így Greene továbbra is a nemzetközi szövetség nagykövete.” A pénzmosással és drogkereskedelemmel kapcsolatos vizsgálat során Heredia több élvonalbeli sportolóról, köztük 12 ötkarikás érmesről állította, hogy meg nem engedett szereket használtak. Greene visszautasította a vádakat, de azt nem tagadta, hogy találkozott Herediával és vásárolt is tőle néhány dolgot. Ezeket azonban állítása szerint nem a maga számára, hanem edzőpartnereinek vette, s azt sem tudja, pontosan miért fizetett. Az amerikai vágtázót pályafutása során rendszeresen tesztelték, de sohasem akadt fent doppingvizsgálaton. Ma azonban már tudjuk, ez nem sokat jelent, hiszen az ugyancsak világrekorder vágtázó Tim Montgomery és az ötszörös olimpiai érmes Marion Jones is elmondhatta magáról ugyanezt. Mára a vizsgálatok során bebizonyosodott – Jones el is ismerte –, hogy használtak doppingszert.

Legfrissebb hírek

A FIFA elismerte a műszaki hibát a Svájc–Katar vb-csoportmeccsen

Foci vb 2026
9 perce

A világbajnokság következő játéknapjának programja

Foci vb 2026
25 perce

Kajak-kenu Eb: Opavszky Réka bronzérmes 500 méteren

Kajak-kenu
33 perce

Thomas Doll: Meglehet, olyan lesz, mint egy kézilabda-mérkőzés

Foci vb 2026
33 perce

Thomas Doll: A nagyok maradnak a torna végére, a németek is esélyesek

Foci vb 2026
40 perce

Tony Popovic: Nemcsak elrontottuk a törökök játékát…

Foci vb 2026
1 órája

Popovic: Sokan leírtak minket...

Foci vb 2026
1 órája

Statisztikák: az ausztrál kapus első vb-meccse a török legenda, Rüstü Recber bemutatkozását idézte

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik