Ez az utolsó szalmaszál

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2008.04.13. 00:58
Címkék
Még be sem gyógyultak a Liverpool által ejtett sebek, máris itt az újabb teszt a Bajnokok Ligájából drámai mérkőzésen kieső Arsenal előtt: vasárnap nyernie kell a Manchester United otthonában, különben végképp lemondhat a bajnoki címről.

Az Arsenal helyzete részben a padlóra küldött bokszolóéhoz hasonlít, hiszen megrendítő csapás után (kiesést maga után vonó liverpooli 2–4 a BL-ben) kell talpra állnia, hogy elérje célját. Ez a cél pedig a bajnoki aranyérem megszerzése, másként fogalmazva: az egyetlen esély arra, hogy trófeával koronázza meg idényét. Csak éppen nem a Liverpool, hanem még nehezebb ellenfél vár Arsene Wenger együttesére vasárnap, a BL-ben ellentétes utat bejáró (sima elődöntőbe jutás), a Premiershipben vezető, az FAkupából az Arsenalt 4–0-val (!) kiejtő Manchester United.

„Ha nem hinnénk az aranyéremben, nem lenne értelme folytatni a harcot, ám mi folytatjuk” – jelezte Wenger, hogy emberei túltették magukat a BL-fiaskón. De vajon tényleg? Két hónapja Európa az Arsenal előtt hevert, az ellenfelek által is dicsért szellemes futball, parádé a BL-ben, vezető pozíció a Premier League-ben. Mára csak a szellemes futball maradt, egyre kevesebb gladiátorral (Bacary Sagna, Tomás Rosicky, Eduardo da Silva és Mathieu Flamini is sérült), mindennek a tetejébe Jens Lehmann „csinálja a fesztivált”, letorkolva Wengert, amiért kegyvesztett lett nála; a német kapus úgy véli, csapata még mindig állna a BL-ben, ha ő véd az Anfield Roadon... Ám Emmanuel Adebayor szerint egységes az Arsenal.

„Lehet, hogy a test vérzik, de a lélek egészséges” – jelentette ki az Arsenal togói gólfelelőse. Ő, valamint a játéknak fazont szabó Cesc Fabregas, illetve a Fabio Capello angol szövetségi kapitány által zseniálisnak tartott, a hét végén alighanem a kezdőben pályára lépő Theo Walcott lehet Wenger csodafegyvere az Old Traffordon.

Csakhogy a másik oldalon is lesznek aduk, Carlos Tévez mellett a hét közben pihentetett Cristiano Ronaldo, valamint a Roma ellen csak negyedórát futballozgató Wayne Rooney – és ez a trió erősebbnek tűnik az Arsenalénál.

Sir Alex Ferguson mindenesetre nem az egyéni képességekben megmutatkozó különbségre hívta fel a figyelmet, inkább sót szórt a londoni sebekbe.

„A Chelsea az egyetlen vetélytársunk, ráadásul jobb a sorsolása, mint a miénk. Az Arsenal? Nem hiszem, hogy nagyobb erőbedobásra késztet bennünket, mint tette legutóbb a Middlesbrough – véli a skót menedzser.

Márpedig ő nem szokott tévedni.

Legfrissebb hírek

Faluvégi Dorottya: Segít, ha elfogadom, a csőd és a sérülés is a versenysport része

Kézilabda
14 perce

Kilencven éve született Dömötör Zoltán, aki nem nem lőtt – ejtett

Népsport
37 perce

Megérkezett a MotoGP mezőnye Magyarországra – képgaléria

Egyéb autó-motor
55 perce

Bondárék a második fordulóban búcsúztak Monterreyben

Tenisz
1 órája

RG-vb: Lovász Luca 17. lett labdával

Egyéb egyéni
1 órája

Borbély Balázs: Úgy kell játszani, hogy a bécsi meccsre is maradjon esély

Európa-konferencialiga
1 órája

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
8 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik