Négy gól után a padon

Pajor-Gyulai LászlóPajor-Gyulai László
Vágólapra másolva!
2008.04.11. 00:18
Címkék
Négy góllal melegített a pénteki bajnokira Igor Bogdanovics, hiába: a DAC ellen parádézó debreceni csatár nem fér be a Vasas elleni kezdőcsapatba.

Igor Bogdanovics hintett egy négyest a Debrecen hétközi kupameccsén az Integrál-DAC-nak. Nem mindennapos teljesítmény ez egy csatártól, ráadásul a szerb légiós bajnoki mérkőzésen még nem talált be az ellenfelek kapujába, amióta visszajött Győrből. Kicsit közhelyes megfogalmazással: a jelek szerint megtalálta a góllövő cipőjét, a Vasas védői retteghetnek a forduló péntek esti nyitányán, ám nem kell idegnyugtatóért nyúlniuk: Igor Bogdanovics a kispadon kezdi a mérkőzést.

A meglepő döntést Herczeg András, a DVSC klubmenedzsere azzal indokolta, hogy játékosai az NB III-as bajnokságot is beleértve rengeteg mérkőzést játszanak, csatárposzton a Loki szerencsére nem szűkölködik remek futballistákban, és most úgy érzi, Rudolf Gergely és Kerekes Zsombor lehet a záloga a gólerős játéknak az Illovszkystadionban.

Az érintett, tehát Igor Bogdanovics roppant fegyelmezetten viselte edzője döntését.

Ő tudja, mi a leghasznosabb a csapatnak, és én ezt tudomásul veszem – mondta a csatár. – Remélem, ennek ellenére lehetőséghez jutok a Vasas ellen, és megmutathatom, hogy a kupameccsen elért négy gólom nem a véletlen műve volt. Ha pályára léphetek, muszáj lesz gólt rúgnom, azt nagyon szeretem, az is a dolgom, s meg is teszek érte mindent.

Az nem lehet, hogy a gond éppen a bajnoki meddő játék, vagyis hogy csak kupameccseken eredményes?

Ezen én is sokat gondolkodtam, beszélgettem a társakkal és az edzőkkel is. Harminchárom éves vagyok, idős ahhoz, hogy görcsösségre hivatkozzak, nincs is róla szó, valamiért átok ül rajtam a bajnokikon. Sohasem éltem még át ilyen helyzetet, de remélem, átlendülök rajta, és gólokkal segítem a Lokit zsinórban negyedik bajnoki címéhez.

Ha választhatna, kit kérne ékpárnak?

Kerekes Zsombort. Vele remekül megértjük egymást. Hatan küzdünk a csapatba kerülésért a csatárok posztján, Zsombival korábban rengeteget játszottunk együtt, és az sem közömbös, hogy tud szerbül, és ez megkönnyíti a kommunikációnkat.

Cseppet sem sértődött, hogy a Vasas ellen a kispadon kezd?

Szó sincs róla! A lényeg a győzelem. Nyolc meccs van hátra, ebből éppen nyolcat kell megnyerni, hogy újra bajnokok lehessünk, feltéve persze, hogy közben a vetélytársak botlanak. Nekünk azonban muszáj hoznunk a három pontokat, másként nem használhatjuk ki ellenfeleink esetleges botlásait. A Vasas ellen nem lesz könnyű dolgunk, mindig nehezen nyertünk ellene, de nincs más választásunk, mint a győzelem.

Ezek szerint lát esélyt a bajnoki cím megvédésére?

Hogyne látnék! A második aranyat úgy szereztük meg, hogy az utolsó kilenc meccsünket megnyertük, tehát nem lehetetlen a feladat. A Vasas sem számíthat sok jóra, és ha pályára léphetek, sokat teszek majd a győzelmünkért!

Legfrissebb hírek

Későn jött a horvát gól, Spanyolország az első döntős a futsal Eb-n

Minden más foci
22 perce

„Már az elején tudtam, hogy a Salzburgot választom” – Szoboszlai Dominik útját járná be Redzic Damir

Légiósok
32 perce

Milánó 2026: norovírus fertőzött meg finn női hokisokat

Jégkorong
42 perce

Minden jel arra mutat, hogy Vonn rajthoz áll vasárnap a téli olimpián

Téli olimpia 2026
42 perce

A Puskás Akadémia 94. percben kapott góllal esett ki az ifjúsági BL-ből

Minden más foci
54 perce

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
1 órája

Az amerikai kapitány továbbjutást vár, Bardóczky Kornél meglepetésre számít a Davis-kupában

Tenisz
1 órája

Jégkorong: mindkét fiúválogatott győzött szerdán

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik