Tíz év után győztek

K. Zs.K. Zs.
2008.04.07. 23:47
Címkék

A pontszámban mérhető té ten túl a presztízs miatt is fontos volt a 32. forduló vasárnap késő esti rangadója. A Marseille-nek azért, hogy tíz(!) esztendő után végre legyőzze saját stadionjában a Lyont, a címvédőnek pedig azért, hogy ne essen meg vele a szégyen: egyik vetélytársa oda-vissza kioktatja. Mert dacára az utóbbi évek rossz hazai szériájának, az ősszel a Gerland-ban az OM legyűrte a Lyont.

„Szép győzelem volt, boldogok is voltunk vele, de ez a múlt” – fejtegette Mamadou Niang, az OM házi góllövőlistájának éllovasa (13), aki a pályán hamar tanújelét adta, mennyire a jelen érdekli: a 28. percben nagyszerű Akalé, Cissé összjáték után közelről bevette Grégory Coupet kapuját. Igaz, a lyoniak addigra már kissé meg voltak puhítva, hiszen Jérémy Toulalan a 11. percben sérülés miatt kiszállt, a 26.-ban pedig Djibril Cissé nagyszerű lövéssel megszerezte a vezetést a hazaiaknak. Fél óra elteltével tehát két gól volt a Marseille előnye, és mivel a sérült Fred is cserét kért, a vendégek egy kiadós forgószél áldozatainak tűntek – volna, ha nem a Lyon címere virít a mezükön. Mivel azonban hat éve ők uralják a francia bajnokságot, nem rogytak meg, és Juninho sokadik veszélyes szabadrúgása után még a szünet előtt szépítettek.

A fordulás után a Lyon ott folytatta, ahol abbahagyta, azzal a különbséggel, hogy lendületét nem tudta gólra váltani. Nem úgy Niang! A szenegáli támadó egy szögletet követően fejjel újra kétgólosra növelte a házigazdák előnyét, és ez már kitartott a lefújásig.

Veresége ellenére a Lyon tekintélyes különbséggel vezet, míg a győztes OM versenyben maradt a BL-ért.

Legfrissebb hírek

Willi Orbán kezdőben, Sallai csere, a kirabolt Gulácsi nincs keretben – BL-eredménykövető

Bajnokok Ligája
6 perce

BL-alapszakasz: Galatasaray–Barcelona

Bajnokok Ligája
10 perce

Luis Suárez klubrekorder lett, Franciaországban nyert a Sporting

Bajnokok Ligája
12 perce

Bukarestben is kikapott a Szolnok a férfi kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
54 perce

Két gól az NB II-es pótláson, csak egy ponttal gazdagodott a Diósgyőr

Labdarúgó NB II
1 órája

Az ETO könnyed győzelemmel vette el az Esztergom veretlenségét a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter, nem történt sérülés

Bajnokok Ligája
1 órája

A liverpooli Farkas testvérek édesapja: „A profi szerződés után is folytatni kell a munkát”

Légiósok
1 órája