Menni és nyerni kell

2008.04.07. 23:47
Címkék

Mit szólt, hogy Ver goossen edző tartotta magát szokásaihoz, és a bajnokságban viszszatette a csapatba?Mit szólt, hogy Ver goossen edző tartotta magát szokásaihoz, és a bajnokságban viszszatette a csapatba?

Számítottam rá – mondta Dzsudzsák Balázs. – Nem csupán a rotációs elv miatt, de azért is, mert a pénteki tréningen öt az öt ellen jól ment a játék, győztes gólt lőttem, és Vergoossen épp ezeket a perceket látta. Mondta is vasárnap délután, hogy elég annyit tennem, mint a pénteki tréningen, és akkor nincs gond.

Ha megengedi: csalódást okozott, mert nemhogy a győztes gól, de a „sima” gól is elmaradt.

Pedig volt lehetőségem, csak a kapusba bombáztam. Mindegy, a hajrában már csak az a fontos, hogy szállítsuk a három pontokat, a hogyanra senki sem emlékszik majd.

Meglesz az arany?

Eddig is bíztam benne, de most már biztos vagyok benne. Ha nehezen is, de vasárnap megverjük a Twentét, és kezdődhet az ünneplés. Remélem, játszhatok, nem hinném, hogy a mostani sérülésem súlyos lenne. Nem éreztem százszázalékosnak magam, kínlódni nem volt értelme, ezért kértem a cserét.

A Fiorentina elleni továbbjutást vagy a Twente elleni győzelmet szeretnék kiharcolni a héten?

Nincs választásunk. Mindkétszer otthon játszunk, és mivel jó helyzetből indulunk, mindkét győzelmet elvárják tőlünk. Megyünk előre, aztán valahogyan győzünk.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben, Roma–Real Madrid

Minden más foci
2 órája

Nagyapa, sikerült! – interjú Lukács Dániellel; a Farkas név újra szép lesz...

E-újság
2 órája

A boldogság nem alapfelszereltség – Borbola Bence publicisztikája

Minden más foci
3 órája

A jóból is megárt a sok – Galambos Dániel jegyzete

Minden más foci
3 órája

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
3 órája

Kettős vereséggel esett ki a vb-pótselejtezőből a női válogatott

Magyar válogatott
3 órája

A PSV tizenegyest hibázott, Willi Orbánék begyűjtötték a három pontot

Bajnokok Ligája
3 órája

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
3 órája