Egyet nyert, kettőt bukott

MUNKÁCSY ANDRÁSMUNKÁCSY ANDRÁS
2008.04.07. 23:47
Címkék
Fordulatos meccsen nem bírt egymással a Mallorca és a Real Madrid, meglepetésre az éllovas trénere tűnik elégedettnek.

„A meccsnek két arca van. Egye sek szerint két pontot elveszítettünk, mások inkább egy megszerzett pontról beszélnek” – fogalmazott a Mallorca–Real Madrid találkozó lefújása után a vendégek edzője, Bernd Schuster. Hasonló kettősségről tanúskodik kollégája, Gregorio Manzano nyilatkozata is, igaz, más nézőpontból: „Egygólos hátrányból gyűjtöttük be a pontot, de a győzelemre is volt esélyünk, hiszen végig erre törekedtünk. Ki-ki meccset játszottunk, így számomra kevésnek tűnik ez a pont.”

A fordulatokban gazdag mérkőzésen történtek tulajdonképpen egyik szakember állítását sem cáfolják. A madridiak mezőnyfölényét a Mallorca mindvégig életveszélyes kontrákkal ellensúlyozta – Sergio Ramos és Marcelo alaposan megizzadt a szélvészgyors szélsők, Jonás, Fernando Varela és az őt váltó Borja Valero mellett.

Az első fél órát követően a játékvezető került középpontba: Arturo Daudén Ibánez tevékenységét mindkét fél éles kritikával illette, sőt nullás osztályzatával a tekintélyes szaklap, a Marca is csatlakozott a bírálók táborához. A bíró hamar kivívta a hazai szurkolók haragját, hiszen továbbot intett, amikor Jonás a Sergio Ramosszal történt ütközés után a földre huppant, majd a sípjába fújt, amikor egy perccel később Arango csak Ramos akadályozása árán talált a hálóba. E vélt igazságtalanságot nehezen emésztette meg a vendéglátó, így a védelem is a meccs ezen szakaszában követte el legnagyobb hibáját, amit Arjen Robben középre adása után Wesley Sneijder könyörtelenül kihasznált.

Szünet után fordult a kocka: ezúttal a Madrid járt pórul, miután megorrolt a játékvezetőre. Sergio Ramos utólag mérkőzést befolyásoló tévedésnek titulálta második sárga lapját és az ezzel járó kiállítást, de a játéktéren sem illette szebb jelzőkkel Daudén Ibánezt. Az oszlopától megfosztott védelem előbb asszisztált Borja Valero mesteri találatához, majd kis híján végleg kapitulált. Hogy nem így történt, azt kizárólag Daniel Güizának köszönheti, aki öt méterről lőhetett kapura, ám Iker Casillas felett csak a lécet találta el.

„A meccs akkor változott meg, amikor tízen maradtunk a játéktéren. Elvittünk egy pontot, és a bajnokságnak ebben a szakaszában erre is nagy szükségünk van”

– vélte a Real mestere.Ehhez talán annyit érdemes hozzátenni, hogy ha a középmezőnyt erősítő Mallorca számára kevésnek tűnik az egy pont, úgy Bernd Schusternek is inkább azokhoz kellene csatlakoznia, akik szerint a bajnokesélyes két pontot Mallorca szigetén hagyott. A német álláspontja inkább Ramón Calderón klubelnök véleményét tükrözi, aki nem saját csapatára, hanem másra alapozza a bajnoki címet: „Most már minden riválistól tartok. Remélem, az idén legalább az isteni gondviselés velünk lesz.”

Még néhány döntetlen, és valóban erre lesz szükség…

Legfrissebb hírek

Sportlövő-vb: negyedik lett a vegyes csapatban a Dénes, Péni puskás páros

Egyéb egyéni
14 perce

„Óriási boldogsággal megyek majd Londonba” – Borbély András a PDC-vb-kijutásról

Egyéb egyéni
22 perce

Az Arsenal „segítheti” egyre közelebb a BL negatív rekordjához a Slaviát

Bajnokok Ligája
25 perce

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
40 perce

Vargáék a Real Madridot, Orbánék a Man. Cityt fogadják, Isztambulban lép pályára a Liverpool – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
48 perce

A jégkorong-vb főszponzora átértékeli szerepvállalását az oroszok visszaengedése esetén

Jégkorong
49 perce

Urblík József: Remélem, megmutathatom, mit tudok

Magyar válogatott
59 perce

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
1 órája